Református Kollégium, Kolozsvár, 1906

XVI fejti meg a koll. azon törekvését, hogy a magyar szellem és ma­gyar érzés ápolása érdekéből már a 18. század közepén egyetlen hazai egyetemünkön ki.vül elsőnek rendezi be a jogi szakoktatást magyarul, falai közt. Ez a szellem a magyar ref. iskola negyedfél- százados hagyománya. S miképen a londoni Karthausi gymn., midőn a múlt század második felében a világváros zajából kiköl­tözött, magával viszi a régi épületből azokat a köveket, melyekbe egykori tanítványainak nevei voltak bevésve, és az új épületbe falaz- tatja be, úgy kell nekünk is magunkkal hozni a régi egyszerű kálvinista iskola hagyományait modern palotánkba, hogy nemzeti hagyományaink által összekössük a múltat a jelennel. (Éljenzés és taps.) Megújhodott a kolozsvári koll. is, de hagyományának múltjának emlékeit a mai lélekemelő ünnepen is kegyelettel ápolja. Az iskolai traditióknak magukban is nevelő és jellemképző hatásuk van és ebben áll nagy erejük a felekezeti iskoláknak a modern államban. Ugyanezért tisztelettel üdvözlöm e kollégium Elöljáró­ságát, hogy a tanintézet 3 százados múltjának felelevenítésével a múlt hagyományaira terelte lelkünket e szép ünnepen. A kolozsvári kollégiumnak a hazai ref. iskolákkal sok közös­sége, sok kapcsolata volt a múltban. A 16. századbeli hírneves tanároknak, egy Molnár Gergelynek, Károlyi Péternek tankönyvei átlépik Erdély bérczeit s összes hazai ref. iskoláinkban századokon keresztül új meg új kiadásokban szolgálnak a tanítás vezérfonalául. Ezt a szellemi kapcsolatot akarta tanáregyesületünk erősebbé tenni midőn közgyűlését is e mai emlékünnephez csatolta, hogy osz­tozzék e tanintézet nagy múltja, nemzeti nagy hivatása iránt érzett elismerésben s kifejezhesse tiszteletét a múlt hagyományait ápoló és az intézet jövöjén munkáló iskolai Elöljáróság iránt. Fogadja azért a mélt. főgondnok úr magyar ref. tanári karunk nevében tiszteletteljes üdvözletünket és azt a hő óhajtásunkat, hogy ezt az ősi kollégiumot, nemzeti közműveltségünknek ezt a 3 százados erős várát ősi protestáns szellemben, százados hagyományban a magyar nemzeti kultúra előbbvitelére a Gondviselés erősítse, fej­lessze és az idők végéig virágoztassa! Dr. Bőhm Károly. Mélt. Főgondnok úr, mélyen tisztelt kollégiumi Elöljáróság! A Magyar Tudományos Akadémia meleg üdvözletét küldi a kolozs­

Next

/
Oldalképek
Tartalom