Református Kollégium, Kolozsvár, 1905
88 a katholikus fejedelmek segélyadását is meggátolja; ha ez sem segítne, fölhatalmazást nyert a pápai nunczius, hogy Rudolf országait, sőt önmagát az uralkodó személyét is, a legszigorúbb egyházi fenyítékkel, a kiközösítéssel sújtsa.1 Rudolf világi tanácsosai, ezzel szemben, a magyarok politikai szabadságának helyreállítása ellen tiltakoztak, holott a spanyol-pápai párt hajlandó volt engedményeket tenni. Ehhez a két ellentétes felfogás nehézségeihez járult az, hogy a szabadságharczosok a politikai és vallási szabadságot feltétlenül követelték. Ha más ellentétek nem is merültek volna föl, ez a kettő elég volna annak igazolására, hogy majdnem áthidalhatatlan ür választotta el az ellenfeleket. Czélunkhoz képest elég is e két kérdéssel foglalkozni, hogy megismerjük az alkudozó felek lelki világát. A vallási ügyek közül még csak egyet hozok fel; azt az indokolást, melylyel Bocskay és hívei a jezsuiták kitiltását követelték Magyarországból. A XVI. sz. végén és a XVII. sz. elején a királyi adománylevelek záradékában azt szokta kijelenteni a király, hogy az adományozott vagy zálogba vetett birtokokon vagy uradalmakon a vallás, az egyház ügyében az adományosnak vagy zálogbirtokosnak és örököseinek semminemű jogot, hatalmat vagy jurisdictiot nem enged, hanem ezeket megtartja magának. Máskor jónak látta külön megtiltani minden vallási újítást, bármely eretnek papnak csak megtürését is az adományozott vagy inscribált uradalmakon vagy birtokrészeken. 2 E záradék sugalmazását a jezsuitáknak tulajdonította a közvélemény, a rendek így is írták le követeléseik 8-ik pontjába s erre támaszkodva követelték a kitiltást. Az egyezkedésben Illésházy István viszi a főszerepet Bocskay részéről. Tanácsai gazdag tapasztalatairól, előrelátásáról, a nemzeti érdekek ismeretéről és szerete- téről tanúskodnak. Az ő ajánlatára kívánta Bocskay, hogy 1 Magyar Orszgy. Emi. 238. 1. 2 U. o. XI. 300. 301. 1.
