Református Kollégium, Kolozsvár, 1905
79 a közös megállapodással hozott végzéseken, hát jövőre, a fölhatalmazást, a helyettesítést semmi esetre se fogadná el az országgyűlés.“1 De hiában való volt Miksa főherczeg tanácsa a királyhoz. A titkos tanács megbízásából Himmelreich, királyi titkár a magyar canczelláriánál, sokat változtatott: „a rendek végzése hihetetlen módon megcsonkítva került királyi szentesítés elé, hogy így megcsonkított alakjában törvénynyé váljék. Himmelreich szerint ez szokásos, jogos eljárás volt. Ő szerinte csak olyasmit nem vala szabad a rendek végzéséhez toldani, a miről a rendek nem határoztak; de a végzésben bennlevő egyes czikkekhez valamit hozzá tenni, vagy elvenni belőlük valamit, vagy a czikkeket „kijavítani“ szokás vala. E nézetet a titkos tanács elfogadta; új czikket nem szúrt be a végzésekből, de kihagyta mindazt a végzésekből a mit a prágai udvari kamara kihagyandónak javasolt és úgy íratta alá a királylyal a megnyirt czikkeket.“ A titkos tanács kihúzatta mindazt a keserű panaszt, merész szemrehányást, mely a zsoldosok égbekiáltó gazságairól s az ország nyomoráról és szenvedéseiről szólt. Megkurtítá azt a pontot, mely a kamarák elé való törvénytelen idézés eltiltásáról szól. Az a pont pedig, mely a magyar tanács és cancellaria hatásköréről, a magyar katonák előléptetéséről szól — mivel ezek a prágai kamara véleménye szerint ő felségének praejudicalnak teljesen kimaradt. Így megszűnt az a magyar közjogi elv, hogy országgyűlés és király együtt hoznak törvényeket. Nem változtatott a helyzeten az sem, hogy a rendek küldöttséget menesztettek Prágába, a királyhoz. A küldöttség hiában tárta eléje a sérelmeket, orvoslást nem nyert. Más téren is nyilvánult az absolutistikus felfogás. E tekintetben érdekes a prágai udvari kamara véleménye arról, hogy Erdélyt miért nem kell meghívni az ló05-dik évi januáriusi országgyűlésre? Magyar Orszgy. Lml. X. k. 152. I. í
