Református Kollégium, Kolozsvár, 1905
117 a Jézus Krisztusban, igyckeztünk-é úgy magunkhoz kapcsolni, hogy érezzük az ő szivének melegét, ő volt-é a mi vezérünk, őt tekintettük-é példányképünknek, az ő lelke, szelleme hatotta-é át minden gondolatunkat, minden munkánkat? Oh jó Atyánk, te ismered sziveinket, olvasol bennük, látod mi szúr ott, látod, hogy e vizsgálat szorongó aggodalmat, szégyent és megbánást fakaszt sziveinkben. Mert érezzük, hogy méltatlanok vagyunk a te nagy jóságodra, szeretetedre. Megszégyenülve valljuk be a te szolgáddal: Uram, kisebbek vagyunk minden jótéteményeidnél, melyeket cselekedtél velünk. Orczánk pirulásával valljuk be, hogy sokban lehettünk volna hivebbek, iga- zabbak, buzgóbbak; hogy akaratunk volt a jóra, de nem tudtuk azt mindig végbe vinni. Igaz biránk, Atyánk, Istenünk, bocsásd meg a te végctlen irgalmadból, vizsgálj meg minket és gyarlóságainkat, fogyatkozásainkat, bocsásd meg a mi titkos és nyilvánvaló bűneinket. Aztán cselekedd, hogy a te bünbocsánatod reménységével, a te kegyelmed és szereteted biztatásával sziveinkben menjünk megkezdeni a pihenés rég várt nap jait. Add, hogy legyen az zavartalan édes és boldog s az édes pihenésből hadd hozzunk uj erőt, uj lelkesült- séget munkánk folytatására, befejezésére. Akik pedig ez évvel kirepülnek az édes Alma mater védő szárnyai alól, oh ! vezesd őket s oltalmazd továbbra is kegyelmeddel; cselekedd, hogy megőrizzék, nemcsak megsokszorozzák azokat a kincseket, a melyeket itt gyűjtöttek és gyiimölcsöztessék neved, hazánk és anya- szentegyháznnk e szent háromság javára és boldogságára, a melyeknek dicsőségéért esedez hozzád, hadd legyen utolsó szava is ajkunknak.