Református Kollégium, Kolozsvár, 1904
— 23 — Vergilius lelkei épen olyan szállongó, test nélküli árnyak, mint a Homeroséi. — Ekkor váratlanul a lelkeknek egész csoportja lepi el a Lethe partjait s midőn Aeneas e tünemény után kérdezősködik, Anchises feltárja fia előtt a lelkek eredetéről, földi életéről és halál utáni tisztulásáról szóló s a Vergilius korának szellemét nagyban foglalkoztató stoikus philo- sophiát s a rómaiak nagy, nemzeti költője e philosophia azon feltevése alapján, hogy az örök életű emberi lelkek a földi halál után tisztuláson mennek keresztül s ismét új életre kelnek, Anchisesszcl történelmi kipillantást tétet Róma büszke századaira. — Anchises elvonultatja fia előtt Róma történelmének kiváló alakjait, hogy így őt nagy rendeltetésének tudatára ébreszsze s erőt és lelkesedést öntsön szívébe a közeli harezok hősi elviselésére; s azután az alvilág csontkapúján át a felvilágra bocsátja lelkesedésre tüzelt fiát. — * * * Láthatjuk tehát, hogy sem Homeros, sem Vergilius alvilágában nem találjuk meg a tulajdonképeni elmúlást és megsemmisülést; nem, sőt ellenkezőleg, a meghaltak lelkei — mint alvilági szellemek — élnek tovább, megőrizve többnyire az élők sajátos jellemét. Kiválóbb alvilági alakjaik egyesek és nemzetek jövőjébe látnak, miként Teiresias és Anchises. — És így méltán tarthatjuk úgy Homeros, mint Vergilius alvilágát a lélekhalhaíatlanság eszméje örökszép és poetikus kifejezésének. — * * * És most, mielőtt átadnám helyemet kedves kartársamnak, ki velem egyidejűleg szegődik collegiumunk szolgálatába, még egyszer hálás köszönettel fordulok kedves tanártársaimhoz azért a nagy szeretetért és jóságért, melylyel engem a múltban elhalmoztak. Őszinte szeretettel és bizalommal kérem, fogadjanak maguk körébe olyan szívesen, mint a milyen örömmel és lelkesedéssel vágytam én Alma Materünk kebelére. — i Iivatásom nagyságá
