Református Kollégium, Kolozsvár, 1904
14 — örökszép mythosoknak, melyek a görög, sőt a későbbi római szellem életében is lényegükben csaknem változatlanul maradtak fenn s gazdag és kiapadhatatlan forrá- sáúl szolgáltak s szolgálnak késő évezredek mythologiai kutatásainak. — Homeros korának naiv embere, míg egyfelől elfoglalja magát az arasznyi földi lét kisebb-nagyobb kérdéseivel, örömeivel és szomorúságaival, másfelől már érdeklődik a nagy ismeretlen, a túlvilág iránt is. Szebbnél- szebb mythosok alakjában nyilatkozik meg képzete a halál utáni állapotról s e néphit, felfogás és képzelet méltó kifejezéséül megjelenik Homeros Odysseiájának XI. énekében az alvilág képe — úgy, a mint korának öntudatában élt, hogy örök mintája és forrása legyen minden alvilági vándorlásnak úgy a későbbi görög eposzokban, mint Vergilius Aeneisében s a nagy olasz költőnek, Daniénak Divina Comoediá:jában. * Homeros földismerete csak a mai Aegei tenger parti országaira terjed. Szerinte a föld lapos korong, melynek közepét egy belső tenger foglalja el; körötte csoportosulnak az országok; ezeket pedig s így az egész földet az Okeanos önmagába visszatérő folyama veszi körül s rá- hajlik a félgömb alakú érczboltozat, melyet Atlas tart vállain. Az Okeanoson kivtil ismét tengerek vannak. Homeros alvilága, Hades isten sötét, kietlen birodalma, ennek a földnek napvilágot nélkülöző nyugati részén fekszik. Ide kell az Aiaie szigetéről haza, Itliakába hajózó Odys- seusnak leszállania, hogy a jövőt illetőleg tanácsot kérjen Teiresias jósnak leikétől. Homeros szerint ezt az alvilágot „nehéz élő embernek meglátni“, Odysseusnak is Kirke nympha ad utasítást, hogy a tengeren és Okeanoson áthajózva eljut Perse- phoneiának, az alvilág úrnőjének, ligetéhez s a parton végig menve meg fogja találni a Pyriphlegethon lángfolya- mát és a Styxbői kifolyó Kokytost, a panasz-folyót, melyek egyesülve az Acheron alvilági folyóba szakadnak.
