Református Kollégium, Kolozsvár, 1904

— 132 — A kanyaró járvány miatt szüneteltetni kellett a taní­tást április első felében két hétig. E szünet pótlása végett megrövidítettük a húsvéti és pünkösdi szünidőket. Ha már szünidőkről van szó, megemlítem, hogy a közvizsgálatok egy részét junius első felére tettük azért, mivel így megtakaríthattuk a vidéki tanulók két­szeri utazását. Ily eset csak 1848-ban fordult elé, mikor a pünkösti ünnepek szintén junius elejére estek. Akkor az egész ifjúságot szétbocsátották ugyanezen okból. Most a három felsőbb osztály vizsgálatai pünköst utánra estek. A tanulmányi előmenetel nagy általánosságban ki­elégítő; jól esik egyeseknél tapasztalni, hogy szeretettel tanulnak s munkájoknak kedvező eredménye van. A fegyelmi állapotokra sem lehet panaszunk. Egye­sek bűnhődtek hibáikért, egyet el is kellett távolítanunk; egyről fölteszszük, hogy a tanári kar előtt történt meg­rovása jó útra téríti; a többiekkel nincs sok baj. Minden törekvésünk arra irányul, hogy atyai jóindulattal vezessük helyesebb irányba az eltévedt növendékeket, igénybe vesszük a szülők támogatását és csak akkor távolítjuk el őket intézetünkből, mikor már nincsenek eszközeink a javításra. Elénk érdeklődést tanúsított az ifjúság a testgya- lás iránt. Méltányoljuk azokat, kik e téren az első, má­sodik helyet vívtak ki; de legmegnyugtatóbb az a jelen­ség, hogy az egész ifjúság érzi már a testgyakorlás szükségét, szívesen vesz részt benne s annyira vérévé válik, hogy a középiskolai pálya befelyezése után sem hagyja abba. A május 20-án megtartott tornavizsgálaton 152 cm. magasugrásért Somodi Endre VII. o. ezüst-, 147 cm.-ért Baló Sándor VI. o. bronz-érmet nyert; sűlydobás-távol- ugrás összetett versenyben Somodi Endre VII. o. ezüst-, Fodor Miklós VIII. o. bronz-érmet nyert; nyújtó-korlát összetett versenyben Joó József VIII. o. ezüst-, Derzsi Kálmán VII. o. bronz-érmet nyert; 100 méteres sík­

Next

/
Oldalképek
Tartalom