Református Kollégium, Kolozsvár, 1903
7 Huszonhat évvel ezelőtt volt bizony és én azóta bevégeztem itt az iskolát s jó nehány osztályt az élet iskolájában is: azóta sokat bolyongtam, nagy földet bejártam, megfordultam ismételten is az Alma mater falai között, hogy újra kezembe vegyem új hazát keresve, a vándorbotot És most, annyi év után itt állok ismét ezen a tiszteletreméltó helyen, a melyre első beléptem óta ez intézetbe mindig igaz tisztelettel, áhítattal tekintettem fel: itt állok egyik örököseként azoknak, a kik ki nem törülhető betűkkel írták be nevüket szivembe, intézetünk, anya- szentegyházunk, közművelődésünk történetébe. És amikor itt állok, hogy beköszöntőmmel soraiba lépjek ez intézet vezetőinek: meghajtom, mély alázattal hajtom meg fejemet és szivemet az én megsegítő, gondviselő, megáldó jó Istenem előtt és vallást teszek arról, hogy az ő kegyelméből vagyok, a mi vagyok; mély alázattal borulok le áldott Istenem, gondviselő édes atyáin előtt, aki az ő örök tanácsából jónak látta nem egyszer keresztül vinni a megpróbáltatások tüzén, a ki, nem nézve az én gyarló, fogyatkozásokkal teljes voltomat, irgalmasságával eltakarta tévedéseimet, bűneimet; sőt vallom és hirdetem, hogy jeleket és csudákat cselekedett velem és érettem. Vallást teszek ime előtte és az emberek előtt, hogy ismert és szeretett engem, minekelőtte én igazán ismertem és szerettem volna őt. Annak okáért ime előtte és mindenek előtt teszem az erős szent fogadást, hogy hozzám való nagy jóságáért és szeretetéért szivemet és elmémet, minden erőmet és tehetségemet az ő nagy nevének és dicsőségének munkálására fogom szentelni, hogy bizonyságot tegyek arról, hogy nem hiábavaló volt hozzám való nagy kegyelme. A Gondviselő erre különben maga nyitott itt nekem nagy és munkás kaput, a mikor élethivatásomul jelölte ki: megnyerni az egymás nyomába lépő ifjú nemzedék szivét és elméjét az ő szent fia evangéliumának s ezzel evangéliumi kér. egyházunknak.
