Református Kollégium, Kolozsvár, 1902

94

iracundia.“ Humanismus és szeretet vezérelte a tanulók fegyelmezésében. Tudta, hogy tanítói és nevelői feladatunknak nem teszünk eleget csak azzal, hogy tanítványainknak rendeleteket adunk ki és intelmeket osztogatunk, hanem gondos stúdiummal törekednünk kell megtalálni a módját annak, mikép férkőzhetünk tanítványaink szivéhez, leikéhez, a mit ha nem értünk el, intelmeinkkel a falra hányunk borsót és a büntetésekkel csak sújtunk, sőt egyeseknek épen romlását siettetjük, de nem építünk. Szem előtt tartotta, hogy az ifjú lélek viaszként hajlik a jóra is, a roszra is, s ennélfogva tanári működésűnkben nem elég, hogy mint ítélő bírák megállapítsuk tanítványaink előhaladásának osztályzatát, hanem szigorúan megbírálva önmagunkat és eljárásunkat is, vizsgálnunk kell, vájjon sikerült-e megtalálnunk az eszközöket, melyekkel jó tanítványainkat meg tudjuk tartani a jó utón s az ingadozókat megerősíthetjük. — „Annak, ki jelest is sokat tud nevelni - - Írja jegyzőkönyvében — joga van az elégségest is szigorúbb mértékkel mérni, mig ellenkező esetben az elégtelen osztályzat a tanítási képtelenségnek lehet mutatója.“ Miként a művész csak tárgyába való elmélyedés szülte inspi- ratióval alkothat remeket, akként mi is csak ügyszeretet sugallta inventióval oldhatjuk meg feladatunkat, ha minden alkalommal ambitióval törekszünk tévútra került növendékünket a jóra téríteni.

Ilyen intentiók követelésével elérte Parádi Kálmán, hogy a tanuló ifjúság szigorúsága mellett is őszintén becsülte, szerette, s népszerű peedagogarcha volt.

Lelkes hive volt a természetes fejlődéssel járó elő- haladásnak, lelkes vezérmunkása a helyes irányú reformoknak, de a múltak tapasztalataiból szerzett gazdag tudásával, éles látásával elitélte a kapkodó kísérletezéseket s a szertelen újítások kinövéseit. Hozzánk idegen viszonyok közül jött, hamar meglátta a hiányokat és szervezetünkben a hibákat, de szem előtt tartotta, hogy százados múltja van intézetünknek, melyet tabula rasa-