Református Kollégium, Kolozsvár, 1902
80 és készitnek Bolyai rendszerű kemenczéket és igen dicsérik. Drámáiban, melyeket öt szomorú játék czim alatt adott ki, sok szép gondolat van, de a közönség igényeit nem elégítik ki. Bolyai János a tudomány mellett a zenében talált gyönyörűséget s mikor azzal betelt, az embergyülöletnek engedte át magát. Kedves ifjak ! íme, előttünk áll hézagos ismertetésben a két Bolyai élete. Tiszteljétek emlékűket, mint úttörőkét a magyar tudományosság terén. E század első felében a mathema- tika Magyarországon nem volt tudomány, csak a gyakorlati élet szolgája, a philosophálás egyik formája. Az első magyar tudós Bolyai szerény református tanár, második a ha. És hogy mit teszen az akkori körülmények között tudóssá lenni, az istentől adott nagy tehetséget kiművelni, az is meggondolandó. Mikor gyalog kellett megtennie az utat Göttingától Kolozsvárig; hallomásból, kéziratból, jegyzetekből kellett tanulni. A mai fiatalember kanállal eszi a tudományt, de ha a robogó vasúton megérkezik Kolozsvárra, az állomástól sem tud gyalog besétálni a collegiumig. A Bolyaiak példájából sokat tanulhatunk. Ma, mikor országvilág dicsőíti Bolyai János nevét, felsóhajtunk, miért kellett neki kicsiny hitűnek lenni, miért nem bízott az utókor emlékezetében, hálájában! A Bolyai Farkas életéből a szerénységet is megtanulhatjuk. Hogy miért jelent meg arithmetikája névtelenül, igy ir: „Vagy ér valamit, vagy nem: ha van becse, nem a név adja, ha nincs, mire a név ? tett adja a névnek az életet, nem fordítva; s a tett él név nélkül is. Mindennek, a mi átmegy a földön, nyoma van; s minden nyomoknak együtt marad országút neve is. S mire az Oczeánban tudni, ez amaz csepp melyik völgyről jött? Ezen kívül név nélkül is ott van az egésznek óriási neve alatt.“
