Református Kollégium, Kolozsvár, 1901
a felismerés és végűi a melodrámai befejezés mind ugyanazt a czélt szolgálják. Új és erőteljesebb magyar szellemet csak az első szakaszban és Korpádi Gergely alakjában találunk, jólehet ő sem ment bizonyos fokú szentimentaliz- mustól. Ezt az érzékeny romantikus mesét hatásosan és sok eredeti megfigyeléssel dolgozta fel Szigligeti, de egyebekben alig múlta felül a névtelen magyarositókat s meg sem közelítette Kisfaludy Károlyt. Nagyon jól indul az első szakasz. Mert bár Korpádi Gergely, a főhős egészen ártatlanúl esik áldozatul, az akadályokkal tőle kitelhetőleg küzd s a darab hősének mutatja magát, a kinek sorsát érzékenységünk részvétével kisérjük. Úgyde ez a szépen megcsinált expo- sitio kárba megy; mert a 2-ik szakasztól kezdve főhősünk küzdelme csupán abból áll, hogy négyszer elszökik a katonaságtól. Hogy ilyen módon akarja legyőzni az akadályokat, azt megmagyarázhatjuk az egyszerűen gondolkozó Korpádi jelleméből, de épen e miatt az oktalan küzdelme miatt buknék el, ha sorsát biztos kerekkel nem tartaná az anyja és a többszörös véletlen. Nagyon is igaz vonás Gergelyben, hogy mint a fogoly állat, ösztöne és nem esze után rohanva menekül a börtönből, de mi lesz vele, ha véletlenül nem Milanóban szolgál, vagy ha véletlenül gróf Monti és felesége nem tartózkodnak ott, vagy ha a főúri álarczos bálon valaki nem érdeklődik a szökött katonák sorsa iránt, vagy ha különös véletlen szerint nem az atyja volna egyszersmind ítélő bírája is? Természetes, hogy midőn a véletlenek ilyen szerencsés összecsoportosulását látjuk hősünk körűi, lehetetlen féltenünk. Csakhogy Szigligeti egy kis cselfogással ismét ránk ijeszt s a véletlenre bízza újra hősét. Mert mi eg}réb véletlennél, hogy a mig Camilla és Völgyi imádkozva várják vissza a kegyelem-követet. Miskát tiszteli mega sors elsőséggel s nem Korpádi Gergelyt Az egész 2-ik szakasz nem annyira folytatása az elsőnek, mint inkább egy anyának vergődése, a ki mentő munkájában szinte-szinte elkésik, de a szerencsés véletlen jóra fordít mindent Feltűnő ugyan, hogy Camilla annyi futkosás helyett miért nem ír mindjárt — Í4 —
