Református Kollégium, Kolozsvár, 1897

- 80 ­sának elevenségénél és ötletességénél fogva megérdemelte az 5 frt jutalmat, bár írója a mesét véletlenségen építette fel. Szerzője Rácz Béla VIII. o. t. 3. Kitűztünk 5 frt pályadíjat valamely tudományos tétel népszerű kidolgozásáért. 3 munka érkezett be. Az első »Haladás* jelige alatt a „Szikra v. sodronyveze­ték nélküli láviratozást“ ismerteti. Jól megértette a tárgyát, munkáján gond látszik, csinos rajzokat is mellékelt; irálya azonban nagyon is tudományos. Önképzőkörünk pedig ilyen téren eredeti kutatást nem várhatván, a súlyt az előadás ere­detiségére helyezte. Ezért a jutalmat nem adhatja ki, de íróját szorgalmáért és gondosságáért dicséretével tünteti ki. Szerzője F.őry István VIII. o. t. A 2-ik munka »A történet előtti ember« ez. alatt a kő és bronzkorszakró! értekezik; a 3-iknak tárgya a „Nap“ szerzőik helyesen értették meg a pályakérdés czélját. Jól válogatják ki lárgyuk rengeteg anyagából az érdekest s áttekinthetően csoportosítva, élvezhető irályban adják elő. Az 5 frt pályadíjt 8 írtra felemelve megosztottuk szerzőik között. „A történet előtti ember“ az. munkának Zágoni Zsigmond VIII. o. t. n „Nap czimünek pedig Borbély Zoltán Alii. o. t. a szerzője. 4. Kitűztük végül pályatételűl Vergilius Aeneisének mél­tatását s megkívántuk, hogy a pályázó fordítsa le a hősköl ­temény szebb részeit. Vagy: Csokonai költészetének mélta­tását. A jutalom 10 frt. Két pályamű érkezett be. Az első, a moly Csoko­nairól szól s melynek jeligéje. »Oh idő, fűtés idő! Esz­tendejük sasszárnyadon repülnek!« elhamarkodott munka. A mit mond, nem helytelen; de nem ad egységes képet a költőről s általában az egész munka azt a benyo­mást kelti, mintha szerzője a Csokonai verseit nem, csak a róluk szóló ismertetéseket olvasta volna. A jutalomra nem érdemes A második munkának czime » Vergilius Aeneisének mélta­tása és a szebb részek önálló fordítása«. Jeligéje : »Óra et labora!« Ügyesén és elég behatóan foglalkozik az Aeneis meséjével, szerkezetével, alakjaival, alapeszméjével stb. Ne-

Next

/
Oldalképek
Tartalom