Református Kollégium, Kolozsvár, 1897
- 23 emberrel is sok történik, a míg külső ember lösz belőle. Mind a két kifejezés szójáték, tehát az élez nyelve Különösen nevezetes bennük az, hogy rendkívül sok mozgást fejeznek ki s kényszerítik a képzőimet, hogy nyomon kísérje e mozgás minden részletét. Látjuk Oberhubert a földön, a mint jó széles alapot teremtett magának, a hogy egy ambicziózus birkózóhoz illik; látjuk a következő pillanatban a levegőégbe emelkedni, ott rövid, de sokatmondó kalimpálással megfordulni és végűi halljuk a jelentőségteljes puffanást, a melylyel mintegy pontot tett a jelenet végére. Igen nevezetes törvényt képvisel e pár példa a humor nyelvezetére nézve, azt a törvényt t. i., hogy a humor az élez nyelvén szól hozzánk és hogy jellemző sajátsága a szemlélhető ség. Szereti a váratlan fordulatokat, a melyek által a tárgyakat élesen megvilágítja s teljes színezéssel állítja élőnkbe. E színezés nem egyszer rikító is, de ez is a legszorosabb viszonyban van a humor természetével. Természete ugyanis a humornak, mint eléggé láttuk, hogy az örök emberi vonásokat az egyénekből emeli ki. Már most a végesnek, a kicsinynek, a határok közé -szorítottnak, az egyénnek jelentője az irályban a szemlélhető, a látható, a megfogható.* Ezért találjuk a humoristáknál a sajátságos jelzőknek, hasonlatoknak, meta- phoráknak, részletezéseknek s a szemlélhetőség minden tényezőjének valóságos erdejét A színek, a melyeket a humorista stílje elénk állít, elevenek, frissek, mint. a Petőfi Sándor képei, belemarkolnak képzelinünkbe erősen s ellenállhatatlanul ragadják magukkal. Ez az oka aztán annak, hogy a humoristák olvasása közben lelkünk a felhalmozott barokk-alakok között, a melyeknek belsejéből azonban örök igazságok fénye sugárzik ki, a komolyság és vigság határai között ingadozik s szivünk oly gyakran cseréli a kedélyhangulatok klímáját, hogy lehetetlenség üdülve, megedzve nem kerülni ki az igaz humorista társaságából. A humor megenyhíti a lét fájdalmait is. A csípős őszi hideget is bearanyozza mérsékelt meleg sugaraival ; napfénynyel önti tele a hidegnek ismert tájakat. * Jean l’aul.
