Református Kollégium, Kolozsvár, 1897
9 Es most engedje meg a tisztelt közönség, hogy áttérjek tanári székfoglaló értekezésem tárgyára, a humorra. Nem vé- letlenség, hogy épen ezt választottam értekezésem tárgyául. Semmi világfelfogásnak nincs oly szorosan és oly egyformán köze az ember értelméhez és érzelméhez is, mint épen annak, a melyről értekezésem szól. Mert a humor a világnak sajátságos felfogása; hogy lényege miben áll, ezt kellene e szűkre szabott idő keretében megmutatnom. Feladató mát nem mondhatom épen könnyűnek, mert bár sokan foglalkoztak tárgyammal, a kérdés széleskörű s még épen nincs végleg eldöntve; alig is van aesthetikai tétel, a mely felől annyi volna az eltérő vélemény, mint épen e felől; annyit, i., mint a hány a véleményező. Aztán nem kis érdekkel jár számot adnunk magunknak arról is, mi az oka annak, hogy a humoristák olvasása közben oly sok ember- és világismeretet szerzünk magunknak s kedélyünk c mellett a vigság és komolyság vagy épen a szomorúság határai között oly kellemesen hullámzik ; mi az oka továbbá annak, hogy miközben megismerjük embertársaink gyarlóságait, egyúttal mindinkább megszeretjük őket? Oly kérdés ez utóbbi, a mely különösen kell, hogy a nevelőt is érdekelje, minthogy épen az elmondott benyomások alapján az emberismeret s az emberszeretet virtusainak terjesztésére a humoristák a legművészibb, leghathatósabb és egyúttal a legkellemesebb segítők lehetnek a nevelő kezében. A mélységek annál nehezebben mérhetők meg, minél mélyebbek; de minél mélyebbek, annál inkább érdemesek a megmérésre. — Hadd próbálkozzunk hát meg kérdésünkkel. Van nekem a humoristák között egy nehány jó ismerősöm, kiválasztom közűlök a legrokonszenvesebbet s az ő kalauzolása mellett indulunk el. Erdélyben született s ifjú korát a nagy fejedelemnek, II. Rákóczi Ferencznek oldala mellett töltötte el és aztán, a mikor elhallgatott az ágyúdörgés és a tárogató hangja megszűnt, elkísérte fejedelmét az örök bujdosásba, nem egyébért, mint ő maga mondja, hanem, hogy igen szerette az öreg fejedelmet. Keresztül bujdosta Európát s végre Rodostóban pihent meg. A vidám ifjúból a bujdosás keserű éveiben világ-látott férfiú lett, megtanulta is
