Református Kollégium, Kolozsvár, 1896
— 128 — veszünk magunkra a vidéki szülők vállairól, hogy a tanulók méltányos árban, egészséges, jó táplálékot kapjanak, s a gondatlanabbak ne használhassák fel az étkezésre szánt időt meg nem engedett kószálásra. Collegiumunk egyelőre évi 1500 frtot áldoz a convictus segélyezésére s tágas, alkalmas helyiségeket jelölt ki az eddigi nyomda helyén a főzés és étkezés helyéül. Vállalkozás útján kívánjuk bíztosítni a konyha ellátását, erre ajánlati tárgyalást írtunk ki, és bár még nem járt le a határidő, már is élénk érdeklődés mutatkozik, úgy, hogy biztosítottnak tekinthető a tárgyalás sikere. Ezzel megszűnik az úgynevezett „kegy-koszt“ intézmény, mely 18 év alatt sok jótékony úrnő szívességéből naponként 28—30 szegény sorsú tanulót juttatott meleg ételhez. Az intézmény áldásos gyümölcsöket termett és eléggé meg nem hálálható jótéteményekre nyújtott alkalmat, de az idők változása újítást kívánt, s ma már az összes együtt lakó tanítványaink ellátását számításba kell venni, hogy a collegium inkább megfelelhessen nevelői hivatásának. Egyúttal a collegiumban lakó egyetemi hallgatókat, tanárjelölteket is közelebb akarjuk fűzni magunkhoz az együtt étkezés által. Az egyetemi hallgatók többsége nem érzi eléggé, hogy a collegiumhoz tartozik, s nem törekszik arra, hogy a legszorosabb értelemben vett kötelességteljesítésen kivűl is van még valami, a mi őt az iskolához fűzi. Nem azért vesz- szük be őket magunk közé, hogy lehetővé tegyük az egyetemre járást, sem azért, hogy a felügyeletökre bízott tanítványaink által jövedelemhez juttassuk, hanem azért, hogy körünkbe vonva, jó tanárokat nevelhessünk belőlük. De az eddigi rendszerrel e czélra nem volt elég alkalom. Az év munkájában nevezetes haladás volt az ifjúsági könyvtárnak osztály-könyvtárakká való átalakítása. Most minden tanuló csak olyan könyvekhez júthat, melyek korához, képzettségéhez illők, s mindent feltalálhat a mire tanulmányai kiegészítéséhez szüksége van. Minthogy sok elavult könyvet kellett újjal pótolni, még több teljesen hiányzót beszerezni, a collegiumra nézve nagy anyagi áldozattal járt az ifjúsági könyv tár átalakítása, de nem csekély volt a munka is, melyet rá