Református Kollégium, Kolozsvár, 1896

IX.

Az iskolai év bezárása.

1. Évzáró ima.

írta és elmondotta: Tárkányi György, vallástanár.

Mélyen megilletődve, hálatelt szívvel borulunk le előtted, életünk egy újabb határkövénél, mi megtartó, megsegítő, gondviselő Istenünk! A kik íme egybegyültünk, hogy mielőtt búcsút vennénk egy esztendő törődéseinek, küzdelmeinek színhelyétől, számot adjunk sáfárkodásainkról, oltárodra tegyük még egyszer hálaáldozatunkat, jó Istenünk, a ki vagy a kezdet és a vég, a megtartás és a szabadítás — és úgy térjünk aztán pihenőre.

Egybegyültünk itt, a honnan annyiszor szállt fel hozzád kérő, esedező könyörgésünk és miként a megfáradott vándor útas, betérve az útszéli fa enyhet adó, hűvös árnyékába, leteszi vállairól nehéz terhét és visszatekint az útra, melyet elhagyott: letesszük mi is itt terhét egy évnek vállainkról és lelkünk, mint egy szent hegy magaslatáról, visszanéz még egyszer a megfutott pályára, mielőtt ráborulna arra a messzeség és felejtés köde.

Még látjuk a fárasztó, göröngyös útat, a mely feltörte, megsebezte lábainkat; még látjuk a forrást, a honnan üdítő víz fakadt, felfrissíteni a lankadó erőt; előttünk áll teljes díszében a verőfényes, harmatos rét, melynek tarka virágait koszorúba fűzni szedegettük, s melynek hímes szárnyú pillangóit, feledve gondjainkat, könnyű szívvel kergetők; még fel-feltünnek előttünk s borzadálylyal tekintünk vissza rájuk: a mély örvények és magas szirtek, melyeknek vészei felett élethajónk törés nélkül suhant át a nyugalommal bíztató rév- part felé.