Református Kollégium, Kolozsvár, 1894

38 költőből ki-kitör ifjúkori heve, de lassanként újra átveszi uralmát a megfontolás, magába mélyedve dicséri a szűk Tiburt, magasztalja magánya árnyékot adó rejtekeit; végül egyik legszebb életbölcseleti elvét mondja ki:

Metiri se quemque suo modulo ao pede verumst (98. s )

És mi az a mérték, a mely a költőre szabható? Egy szabad gondolkozású, önálló egyéniség mértéke. Kész lemondani az éltet adó nyugalomról, kész visszaadni Maecenasnak ajándékát, de önmaga felett parancsnokot nem ismer el.

A költő levele nem tévesztette el hatását: a méltányosságot ismerő és becsülő Maecenas nem zaklatja többé szemre- hányásokkal távolmaradásáért, kerüli a legcsekélyebb összetűzést s megnyugszik, a midőn Horatius az Ígért látogatás helyett pliilosophiai tanulmányairól értesíti, a melyek egész lényét leköték.

Quid verum atque decens curo et rogo et totus in hoc sum. (Ep. I. 1. 11.)

A sabini völgykatlan méla csendje, a birtokán átsiető forrás susugása, a társadalomtól való elzárkozottsága, mind fokozták hajlamát az önvizsgálódásra. A socratesi iskola tanításai nyerték meg tetszését: magát mint embert veté erényeivel és hibáival együtt az ész bonczoló kése alá vagy magasabb, de az ember erkölcsi életével szoros kapcsolatban álló ideák világába szállá, bár valamely határozott bölcsészeti irány követése ellen tiltakozik:

Nullius addictus iurare in verba magistri

Quo me cunque rapit tempestas, deferor hospes. (Ep. I. 1, 14 — 15.)

Elveinek foglalatját levelei képezik, melyek lényegükben munkássága ifjúkori kedvenczóvel, satiráival sok rokon vonást tartalmaznak, de czóljaikban nagy külömbség lelhető fel: ezekben a gáncs, azokban a tanítás vezérli. Állításom igazolására csak azon két szép levél megemlítésére szorítkozom, melyeket Maecenashoz intézett: az I. k. 19. levelében, melyet kétségkívül az egész könyv befejezéséül irt, előadja az alapelveket, a miket satirái és ódái Írásánál követett, megjelöli a görög forrásokat, a melyekből kölcsön vett, felvilágosításául nem annyira Maecenasnak, mint a római közönségnek, melyet