Református Kollégium, Kolozsvár, 1894
- 25 — fel, gyakran lehetett az állam hatalmas reformátorát, Octaviust, látni, a kinek költőnket a házigazda és Asinius Pollio mutatták be. A gyakori találkozás Horatiusbán az államfő iránt táplált ellenszenvét oly mértékben csökkentette, a hogy Maecenashoz vonzalma erősbödött: már nem nézte őt a stoicus bölcsész szemeivel, nem gyűlölte benne a szabadság eltipróját; csodálta a lángészt, a mely a vérengző Octaviusból a szelidlelkű Augustusi formálta, a ki a politikai pályája kezdetén czóljai megvalósítására választott durva eszközeit eldobva e béke olajágát vévé kezébe: üdvös törvényekkel, igazságos intézkedésekkel az országban a rendet és fegyelmet, erélyes fellépésével a kül- államok előtt Róma tekintélyét és méltóságát visszaállítá s midőn utolsó ellenfelét, Antoniust sírba dönti, szerénykedve megelégszik a consuli czimmel. l) Nem tartozik dolgozatom körébe felsorolása a tetteknek, melyekkel Augustus Octavius kegyetlenségeit feledtetni óhajtá, nem a rajzolása a belső folyamatnak, melyből jelleme salakjától részben tisztultan került ki, csakis azt említem meg, hogy azok közé, a kik bizalmukat benne összpontosították s az actiumi győző felé remónynyel fordultak, számítandó Horatius is. És ha mégis azt látjuk, hogy költőnk kevés kedvet mutat Augustus közelébe jutni, bár ez rokonszenvének számos jelét adja, így a Maecenashoz intézett levelében felajánlja neki a titkári állást oldala mellett, hogy udvarába csalhassa, magyarázatát abban leljük, hogy Horatius nem akart hiúsága szolgálatába lépni, nem akarta szabad meggyőződését korlátok közé szorítani, inkább félrevonul mint a korabeli irodalomnak több jelese tette, a mit Tacitusnál is olvashatunk (Ann. I. 1 ): „non defuere decora ingenia, donec gliscente adulatione deterre rentur“. És hogy Augustus az egyszerű költőnek a felajánlott állás visszautasítását nem irta rovására, hanem továbbra is jóindulatában részesítette, sőt Suetonius szerint ajándékokkal is elhalmozta, az ő számításból eredő mérsékletén kívül Mae- cenasnak tulajdonítom: ha Horatiust bántja, a mögötte álló ') Tömören és találóan jellemzi Octayius emelkedését Tacitus (Ann I. 2.): militem donis, populum annona, cunctos dulcedine otii pellexit.
