Református Kollégium, Kolozsvár, 1885

viszony felfogásában öt a sírig a régi idők képviselőjévé tette. Fölkereste szerény körében is a kitüntetés. Volt Kraszna-Szolnokmegye főispánja, a szilágy-szolnoki egyházmegye főgondnoka, az egyház- kerület főgondnoki méltóságra emelte. Ez állásáról lemondott. Kifáradtnak, részben elkedvetlenítve érezte magát. Befolytak erre politikai nézetei, egyházkormányzati elvei. Az 1885-iki egyházkerületi közgyűlés ünnepélyes nyilatkozattal kísérte meg, hogy rábírja lemondása visszavételére. Nem sikerült. Aggódva kérdeztem egy bizalmasabb pillanatban: de hát minket csak nem hagy el? Nem, felelte, mig élek. Szellemi anyjának áldó kebléhez simult élete végéig. Visszavonult minden térről. Utoljára jelent meg az erdélyi gazdasági egylet, utóbbi ünnepélyes közgyűlésén, midőn kitűnő tehetségű és műveltségű nagyobbik fiát Ádám bárót, egyleti alelnököt () Felsége magas kitüntetése érte. Méltó és büszke apai örömkönyeket hullatott.

Ha a régi vallási küzdelmekben hangoztatták: cuius regio, eius religio: az ő meggyőződése volt, hogy a magyar faj hitvallásának legerősebb támasza maga a föld, ha a miénk.

Nyugalomba térhetett családja körében, mely a magyar társadalomban kiváló helyet foglal el. A nagy Wesselényi fia, egyik leányának veje, házas fiát szintén Wesselényi családhoz köti a legdrágább kapocs; másik leánya a hatalmas Zeyk-családdal köté egybe; angyalszelid, de fájdalom, angyalkörökbe szállt Irma leányát csak kedves unokáiban csókolhatta e földön.

Visszavonult, mert a kór is: a tüdővész aggasztó tünetei erre kényszeriték.

És mint egy régi patriárcha pihenni tért. Családja Nebo-hegyén meglátta az ígéretföldjét és eltűnt szemük elől.

Meghagyta utolsó beszélgetéseiben, hogy egyszerű, csöndes legyen temetése. Egyszerű, a milyen élete volt. Egy életirója jellemző hűséggel írja róla: „a szegényeken könyörülő; családjáért élő-haló; tudományt, művészetet pártoló; igazi mintaképe az egykori Erdély föurainak a fejedelmek idejéből, telve hazafisággal, szabadság- és ember szeretettel, valamint magyar patriarchalis erényekkel, melyeknek megható vonásait traditiókban ma is őrzi a nép és különösen e város közönsége, mely Erdély íőurainak ősidők óta főfészke volt.“ De a demokrat eszmék újjá szentelő, fölavató ereje, rugója: a munka- szeretet és a munka becsülése jellemzé minden léptét, egész életét15