Református Kollégium, Kolozsvár, 1885

11.

EMLÉKBESZÉD

BÁRÓ ZB-A.lsriF'IF'-B' ALBERT,

kollégiumi főgondnok felett tartó 1886. jun. 28-án

Hegedűs István,

igazgató-tanár igazgatói zárbeszéde kapcsán.

Mélyen tisztelt elöljáróság, nagyérdemű hallgatók, nemes ifjúság!

Halnak, halnak Egyre halnak

Színe, lángja a magyarnak.

Itt is egy név,

Ott is egy név,

Hányat elvisz miDden egy év.

Tőlünk egyet ragadott el, de az hánynyal fölér és helye mily megdöbbentő ürességet mutat! Egyet ragadott el, de az „színe, lángja volt a magyarnak.“ Egy nagy család erőteljes sarja, ki elbírta azt a nagy felelősséget, melyet a nagy múlt reá hagyott; ki örökölte azt a hagyományt, mely e hazai földre rá nyomja a nemzeti jelleget a maga igaz értékében, teljes súlyával. Egy nagy család folytatója, ki „színe és lángja“ volt a magyarnak, ki protestáns szilárd érzületével, rendíthetetlen meggyőződésével a legelőkelőbb körben is a valódi nemességet a szív nemességében, a valódi rangot a jellem kiválóságában, a valódi loyalitást a becsületes hazaszeretetben kereste és találta. Az ős családi képek feledhetetlen vonásai, melyek jóságos védő szellemek áldó közellétét hirdetik, mint a római lararium alakjai, élő kifejezéssel szóltak, beszéllek az ő arczán, ruganyos deli termetén, előkelő mozdulatán. Egy ember, ki ha egy helyet elfoglal, az nem marad üres ; egy ember, ki ha szól, szavának súlya van; egy ember, ki ha tesz, tettét nem a mától holnapig élő eszmék zürza-