Református Kollégium, Kolozsvár, 1884
12 Mint a gyász előfutárai tűntek el ez áldott föld színéről szerette sarjai, családfájának kellemes, drága bimbói annak az öröm- emlékezetű nagyságnak, kit Nagy Péter névvel irt Klio a történet ércztáblájára, e néven irta ő maga be magát tanodánk alapítványainak arany könyvébe, e névvel irta ő be magát sziveinkbe. Kollégiumunk növendéke, később tanára, örök büszkesége. Mindig a fiúi kegyelet melegségével gondolt ez iskolára, főgondnoki felügyeletét a fiúi ragaszkodás gyöngédségével kötötte egybe. Soha nem érzi úgy át az ember a természet kérlelhetetlen törvényeit, mint egy- egy ily nagyságnak letűnésekor. Az a koszorú, melyet a gyászoló Izrael többi koszorúi közt bizonyára az emlékezetnek hervadhatlan virágaiból kötött koszorúja helyett tettünk ravatalára, beszélt hallgatásával a mi gyászunkról, melyet kifejezni nem lehet, beszélt babérleveleivel azon érdemekről, melyeket elfelednünk nem szabad. Nemcsak a tanoda javára tett 1000 frt alapítvány, a kórház javára adott 100 frt, hirdetik gondosságát, de e kollégium szellemi tőkéjét emelte az a férfiú, ki az ékes szólás uj iskoláját alapitá meg. Ez iskola csarnoka kollégiumunk volt. Itt működött a protestáns-egyház első szónoka, mint a gyakorlati theologia és ékesszólás mestere. Áldott marad mi közöttünk örökre emléke és az a lap, melyet ő irt be tetteivel kollégiumunk történetében fényes lap leend. Az egyházkerület gyászában még osztakoztunk egyszer ez iskolai évben. Z e y k Károly, t i z évig egyházkerületi főgondnok, a testvér Bethlen főtanodának huszonhárom évig főgondnoka, a legjobbak egyike, az uj Magyarország egyik küzdő bajnoka, vezérférfia, egy szerető család körében érte meg, várta be, ama legyőzhetetlen hős közelgését, kinek vaspálczája a legnagyobbal és a legkisebbel legyőzni egyaránt. Hannibál ante portás — voltak utolsó szavai, de az övéinek örökül hagyta és ajánlta az egymásiránti sze- retetet. A halált legyőző szeretet tanítson bennünket arra, hogy ha kérlelhetetlen a természet törvén ,e a halálban, kérlelhetetlen az életben. A nagy emberek sírjától mégis csak hazatérünk. A katona fegyvertársát gyászindulóval kiséri ki a temetőbe, és vidám indulóval tér vissza onnét, mert az élethez kedvre van szükség. Tanodánk résztvevő fájdalmát Szabó Sámuel kar társ tolmácsolta. Közvetlenül tanodánknak is voltak veszteségei.
