Református Kollégium, Kolozsvár, 1883

36 Faraday mondotta ki, hogy valamely zárt villám vezetőben mind­annyiszor pillanatig tartó villámáram keletkezik, valahányszor egy mellette végig vonuló vezetőben az áram megindul, vagy megszakad, erősödik vagy gyengül, s egyszersmind kimutatta, hogy az ilyen mó­don keletkező áramok közül azok, melyeket árambezárás vagy áram- erősbülés hoz létre, a bezárt, illetőleg a megerősödött árammal ellen­kező irányúak, s hogy a megszakasztott, illetőleg meggyengült ára­mok a szomszédos vezetőben saját irányaik felé haladó áramokat indítanak. A villámáramok villáminditó képességének, vagy röviden az electrikus inductiónak ismerete combinálva Ampérenek a mágne­sekre vonatkozó elméletével rávezette Faradayt a magnetoelectrikus inductiora, a mágnesek villáminditó képességére, mely mindannyiszor észlelhető, valahányszor egy zárt vezető közelében magnetikus erők lépnek fel vagy enyésznek el, avagy csupán csak intensitás vál­tozást is szenvednek. Faraday e napjainkban mindinkább nagyrabe- csült fölfedezése tette lehetővé Pixiinek egy olyan gép construálását, mely a mágnesek villáminditó képességét fölhasználva pusztán az ál­tal létesített villámáramot, hogy egy mágnesnek egy zárt vezetőre gyakorolt hatását — a mágnes megfelelő mozgatása által - hol nö­velte, hol apasztotta. Mivel a Pixii-féle gép a magnetoelectrikus gépek legegyszerűb­bike, s mondhatni ezek typusa, azért legyen szabad berendezését egy pár szóval felemlítenem. Az eszköz egy patkóalaku — rendesen több lemezből összetett — mágnesből áll, mely száraival parallel tengely körül úgy forgat­ható, hogy sarkai ugyanazon kör peripheriáját Írják le. A mágnes sarkaival szemben egy patkó-alakú lágy vasdarab úgy van szilárdan megerősitve, hogy szárai a mágnes száraival parallel feküdjenek, hogy a mágnes sarkai forgás közben a lágy vaspatkó végei előtt haladjanak el. E patkó szárai körül abban az irányban, melyben az electromágneseket kell dróttal körülcsavarni, isolált rézdrót foglal helyet. Ha a mágnesnek az előtte álló vaspatkóhoz viszonyítva olyan helyzetet adunk, hogy száraik egymással épen szemben foglaljanak helyet, akkor a mágnes északi sarka a vaspatkó — vagy röviden inductor — felette álló szárát — a mágnetikus inductió törvénye szerint •— déli mágnesességüvé teszi, a mágnes déli sarka pedig az

Next

/
Oldalképek
Tartalom