Református Kollégium, Kolozsvár, 1882
XU. Ifjúsági önképzőkör, ének-, zene- és olvasó-egylet. 1. Ifjúsági önképzőkör Az ifjúsági önképzőkör 1882. szeptember 8-án tartotta alakuló gyűlését, mely alkalommal Hegedűs István igazgató tanár az elnöki székről leköszönvén, dr. Csernatony Gyula s. tanár, mint az önképző körnek a tanári kar által megbízott új elnöke nyitotta meg a gyűlést. Az önkéntes aláiratkozásokra kitett ivre 78-an iratkoztak be a tanoda három legfelsőbb osztályából. A gyűlés első tárgya, a tisztviselők választása a következőképen ment végbe. Megválasztatott alcímükké Sándor József collegiumi esküdt; titkárrá Nagy Lajos II. é. b. később Békésy Géza 11. é. b. ; jegyzőnek Végli Mihály és a „ Remény“ ez. ifjúsági lap szerkesztőjének: Bartha Imre II. éves bölcsészek. Tartatott ez évben 23 rendes gyűlés, melyeknek összes tárgya 63 pontra terjed. Ezekből volt: 24 szavalat, 36 beadott mű s az ezekre irt bírálatok. A beadott müvek a következő műfajokra oszolnak : 20 kötött alakban irt mű, melyből 25 lyrai, 4 pedig elbeszélő költemény; adatott be továbbá 4 beszély és 3 fordítás. Ezenkívül volt egy természettudományok körébe vágó szabad előadás is. A szavallatok közül sikerült fokozatot nyert 9; jót 11; közepest 2; 2 pedig tudomásul vétetett. A beadott müvek közül érd emkönyvb e való beírásra érdemesittetett 2 költemény; jegyzőkönyvi dicséretre 8, és jegyzőkönyvi méltánylásra szintén 8, 11-et pedig mellőzött a kör. Az önképzőkör heti lapja: a „Kemény“ megjelent 22 számban a következő tartalommal: 21 eredeti költemény, 4 a.szépirodalom körébe vágó prózai mű s ugyanannyi fordított: továbbá 4 eredeti mű, tudományos kérdésekről és 6, szintén e szakba vágó fordítás. A jelen év február havában, halhatatlan költőnk Arany János halálának emlékére, „Arany-ünnepély* czim alatt körünk által egy zártkörű rendkívüli gyűlés is tartatott a collegiumi ének- és zenekar közreműködésével Az ünnepély programújához a kör két szavalattal s egy, a nagy halott felett tartott emlékbeszéddel járult, Szaval