Református Kollégium, Kolozsvár, 1881
2 erőtlen kezemből az evező-rúd? Nem tévesztem-e el a bölcs óvatossággal követett irányt ? Mert nem tartozom, legalább az emberi gyarlóság korlátái közt, nem akarok tartozni azok közé, kik egy tiszt, egy állás méltóságát nem az azt betöltő egyén munkás tevékenységének értékéhez mérik, hanem annak külső attribútumaival megelégesznek. Nem is szeretnék a thebai nagy lyrikus vádja alá esni, ki fájdalmasan j aj dúl föl, hogy „a régi jótett szunnyad; feledékenyek az emberek.“ Ha az egyesek életében gyakori tapasztalás igazolja Arisrote- les bölcs mondását, hogy leghamarabb hervad el a hála, leghamarabb szárad fel a könny; egy intézet fenntartója, tálpáló nedve, a szebb jövő záloga: a hálás emlékezet. Áldásos buzgósá.g örökké való eszmék szolgálata adott létet ez intézetnek: lehetne-e hálátlan és feledékeny azok iránt, kiknek „éjjeli, nappali gondjaik tárgya volt“ — mint a fájdalom! már hamvaiban nyugvó Takács János irta a kórágyhoz kötött volt igazgató, Jancsó Lajoshoz, ki maga is, anynyi jeles méltó utódaként, hat éven át szentelte tőrhetlen lelki ereje javát nyugalomra utalt gyenge testének egészségére szükséges pihenő óráit is e collegiumnak. A feledékenység nemcsak hálátlanság volna, de a teendők halmaza közt szükséges emelő gondolatokról, a múltról hangzó biztató szózat vigaszáról való könnyelmű megfeledkezés. Adja a jó Isten, hogy félbeszakított munkásságát újra megkezdje, hogy az intézet virágzására irányzott gondoskodását elvesztegetve ne lássa, hogy reményei meg ne szégyenüljenek. Adja Isten, hogy közvetlen hívatalbeli elődöm, ki a volt igazgató tanár kezéből kihanyatlott kormányrúdat szilárd kézzel ragadta meg, hogy aztán nekem adja át: éber gondoskodását azzal lássa megjutalmazva, hogy buzgalmam, elszánt tevékenységem ne hiányozzék a nagy feladat teljesítésére. És épen azért vagyok nyugtalan. De a méltóságos elöljáróság bölcsességében, szeretve tisztelt pályatársaim egyetértő, jóindulatú támogatásában, ismert önzetlen ügyszeretetében vetett bizalom fen- tart. A habozás eltökólésre, a félénkség bátorságba, az erőtlenség erélybe megy át. A kötelesség szeretető: lelkem e soha sem csalárd iránytűje vezérelni fog, ha Isten is úgy akarja.
