Református Kollégium, Kolozsvár, 1881
60 3. Adva van két kör, melyeknek sugarai r — í'Sm és r = 2'lm, mekkora azon kör sugara (ß) melynek területe egyenlő a két adott kör összegéhez ? 4. Egy szabályos tizenkétszög területe t — 140 Q cm. mekkora egy oldala és kerülete (k) ? Janius 29, 30. és Julius 1-én: szóbeli érettségi szigorlatok. A szóbeli szigorlaton az erdélyi helv. hitü mltgs. állandó igazgató-tanács által kiküldött biztos gondnok Veres Ákos elnökölt. y.) A VI. középosztály átviteli szigorlata (deáki rigorosum) az összes tanári és közoktatói testület [jelenlétében tartatott meg. A szóbeli vizsgálat tárgyai: magyar, latin, görög, német nyelv, mennyiségtan, földrajz és történelem (előzetesen az 5 elsőből zárthelyi Írásbeli dolgozat készült.) Tartozik ilyenkor minden növendék annyi általános képzettséget felmutatni, mennyi tudományos pályán való előhaladásának biztosítékául tekinthető. A bölcseim)', azaz VII. és VIII. gymn. osztályok vizsgálatait magok a kérdező tanárok ejtik meg az igazgató tanár s legalább két megbízott tanártárs jelenlétében. Az elemi és gymnasiumi I—VI. osztályok köz- és magán- vizsgálatain a tanvezető-tanár elnököl és számol be azok eredményéről collég, elöljáróságunk útján a legfőbb hatóságnak. ő.) A pót- és javító vizsgálatokat illetőleg: a) Azon nyilvános tanulók, kik rendes időben a vizsgálatokat le nem tették s tanulmányaikat a következő osztályban folytatni kívánják, a tanári karhoz benyújtandó s a mulasztást igazoló bizonyítványokkal felszerelt kérvény alapján pótvizsgálatokra bocsáttathatnak. Kik a rendes vizsgálatot le nem győzhető akadály miatt nem tették le, díj nélkül bocsáttatnak pótvizsgálatra, a többiek magánvizsgálatokért járó dijt tartoznak fizetni. b) Azon nyilvános tanulók, kik csak egy vagy nehány tantárgyból nem tettek vizsgálatot, az a) alatti szabály alá esnek. c) Oly e’emi és középosztályos tanulónak, ki csak egy tantárgyból kapott elégtelen tanjegyet, az illető tanító meghallgatása után a tan vezető tanár, olyannak pedig, a ki két tantárgyból kapta