Református Kollégium, Kolozsvár, 1881

TI.

ZárfoeszécL

^Tartotta 1882. június 28-án.

ZHTeg-ed.’ü.s István

IGAZGATÓ-TANÁR.

Mólyen tisztelt elöljáróság, nagyérdemű hallgatóság nemes

ifjúság!

„Forgó viszontagság járma alatt nyögünk!J Önkénytelenül tolulnak ajkaimra ez örökké szép szavak, melyeknek igazságát collegiumunk elöljárósága, tanári kara és egész ifjúsága soha mélyebben, fájdalmasabban nem érezte, mint e sírjába hanyatló tanévben. Az idő átalakító, ellenálhatlanul romboló és csodás változatossággal teremtő ereje egy-egy évben oly csöndes, mondhatni észrevétlen alakban működik, mint Madách Luciferé jellemziÁdám- nak, a hatalmas fáraónak:

„Nem érzed-e e lanyha szelletet,

Mely arczodat lcgyinti s elröpül?

Vékonyka porréteg marad, hol elszáll,

Egy évhen e por csak nehány voualnyi,

Egy század évhen már nehány könyök,

Pár ezredév gúláidat elássa;“

de mégis olykor hirtelen változtatja meg a dolgok arczulatát, rohamos cselekvények siető lépteivel halad el felettünk, tiporja le a mi előtte áll és gázol át nem egyszer az érző sziveken.

Ily alakban működött nekünk az idő azon szárnycsapása, melyet egy évnek nevezünk.

Midőn ez évet bezárjuk, oly jeleseink ölökre bezárt sírján akad meg lelkünk visszapillantó tekintete: hogy az emlékezet

gyászt ölt, az év krónikája halotti beszédbe megy át. Lehet-e