Református Kollégium, Kolozsvár, 1878

11 észrevételem enybitni bírná: a mi kis társadalmunkban is megtör­tént szomorú tények fölötti fájdalmunkat! Személybiztonségi törvénysértést követett el év folytán két, annyira élemedett korú növendékünk, kik már közel álltak azon időhöz, midőn növendékeinket ünnepélyesen szoktuk éretteknek nyilvánitni. A tanodái törvényszéktől, annak idején vett megrovás mellett: jövőnk érdekében itt sem mellőzhettem hallgatással a fé- kezhetlen indulatból elkövetett, noha kölcsönös kibéküléssel vég­ződött botrányt. A vagyonbiztonság ellen már több törvénysértés követtetett el. Három, alsóbb osztályú szolgatanulót már az első félévben vol­tunk kénytelenek a tanodától clszakitni: társaságban, a tanodán kívül folytatott és megrögzöttnek bebizonyult apró tolvajlásaik mi­att. Ivét, szintén alsóbb osztályú növendékünk, a rájok nehezült sikkasztási, több mint gyanú következtében, a második félév foly­tán megvált a tanodától. És, vajha ezzel végét értem volna e szo­morú tények felszámlálásának. He, fájdalom, a legelszomoritóbb még hátra van, mit úgy tanodánk jövője, mint az egyenlően osz­tó igazság érdekében szintén nem mellőzhetek hallgatással. T. i. egy már annyira érettkoru növendékünk által is követtetett cl va­gyonbiztonság elleni törvénysértés, ki már arra volt hivatva, hogy más vagyonának sérthetlenségét gyerek-tanitványai szivébe csepeg­tesse és a kitől elvártuk volna, hogy osztálytársai testületi érzel­mét és tanodánk jóhirnevét ily botránytól megkímélje. Legyen elég erről itt ennyi, hogy mihamarább végére juthassak számadásom e fekete rovatainak, melyek közül a legfeketébb még hátra van. T. i. egy szintén érettebb korú növendékünk, tanodái igazgatóságunk­nak minden jóindulata visszatartó erőlködése mellett is, a tanulói pályát beszennyező rendetlen életbe s ezzel járó sokféle törvény- sértésbe annyira sülyedt, hogy végre kénytelenek voltunk őt tano­dánktól itélotesen elszakitni s az elszakitás okát bizonyítványban is jelezni. Ennyi és nem kevesebb erkölcsi botlás, sőt vétek követtetett el egyesek által a letűnt tanodái év alatti— Hozzak-e tel eny­hítő körülményeket az illetők mentségére ? a gyerek- és ifjúkor meggondolatlanságát, a körülmények kisértését, a társadalmi élet csábításait s egyéb ilyesoketi' Nem teszem, tennem nem szabad!

Next

/
Oldalképek
Tartalom