Református Kollégium, Kolozsvár, 1876

igazgatóságunkhoz nem érkezett, mi nem kis dicséretére válik ta­nodánknak. Az ifjúságnak a lefolyt év alatti egészségügyi állapotára vo­natkozólag: szintén örömmel jelezhetem, hogy — a már említett két halottan kívül — több-kevesebb ideig tartó betegségek fordultak ugyan elő úgy a tanítói személyzetben, mint a tanulók közt; de járványbetegségtől meg volt kiméivé tanodánk. És itt legyen sza­bad alkalmat vennem arra, hogy nyilvános köszönetét mondhassak, főleg szegény sorsú tanulóink nevében: megyei főorvos, dr. Nagy József urnák azon buzgóságáért, melyet tanodánk egésségi ügye körül—a tanoda rendes orvosa mellett — egész év folytán és min­den megjutalmazás nélkül tanúsított. Yégül a tanodánknál lévő alapítványok, ösztöndíjak, jutal­mak- és egyéb javadalmakról kívánok bészámolni. Szokásaink szerint: a jelen alkalommal fel fog olvastatni a két bölcselmi osztály érdem-sorozatával kapcsolatban a második félévi jutalmazottak névsora is; e sorozatba azonban nem szok­tuk beléfoglalni: sem az állami, sem az egyházi, egész évre terje­dő ösztöndíjakat. Jelen előterjesztésem mindkét félévi s min­den nemű ösztöndíjakra és javadalmakra ki fog terjeszkedni. 1) Elvezett állami (erdélyi kincstári) évi 60 frt. ösztöndijt 4 tanulónk, összesen..................................................... 240 frt — kr. 2) Segélyezésben részesült: „egyházi árva“ czirnén 5 tanulónk, és pedig 2 per 50 frt. 3 pe­dig, per 100 frt. összesen .................................... 400 frt — kr. 3 ) Év végén élvezni fog a mélt. egyh. kér. igazgató-tanács által kezelt, gr. Kendeffy Elekné­féle alapból egy tanulónk (Kocsi Adám, I. g.) . 26 frt 25 kr. 4) Kiosztatott alapítványainkból az egész ta­noda jóreményü növendékei közt: a) Az első félév végén összesen .... 326 frt 80 kr. b) A második félév végén, vagy is a jelen alkalommal (részint az alapítványokból, részint rendkívüli ajándékozásból és a tanodái közalapból) ki fog osztatni összesen.......................................... 395 frt 76 kr, c) Ugyancsak a második félév végén, az egyes közvizsgák alkalmával a néhai Mocsai János­féle alapból kiosztatott ..........................................40 frt o. ért. jutalo m-könyv,

Next

/
Oldalképek
Tartalom