Református Kollégium, Kolozsvár, 1876

5

Es itt nem mellőzhetem el, roszszalólag mutatni rá jelenkori közképzésünknek egyik sajnálatos jelenségére, mi abban áll, hogy igen sok iskolában káros játék űzetik az önképzés eszméjével azok által, kik ez eszmét csak névről ismerik.

A tiz éves gyerekekig le- és kiterjesztett „önképzősdi“ üzelmek mindnyájunk előtt eléggé ismeretesek. Nem kívánom kimuto- gacni, hogy mily lélekrontás követtetik el ezek által a legszentebb firma alatt. Legyen elég, itt csak anynyit mondanom, hogy mint egyáltalában az eszmék, úgy az önképzés eszméje is, a gyermek- lélekben csak rügyképpen jelcnkezik, a serdülő korban bimbóvá fejlődik és csak az ifjú korban jut el — a hol eljut — a virágzáshoz. Miből egyszersmind világos, hogy az önképzésnek nem a gyerek- és serdülő korban, hanem csak is az ifjú korban van helye és ideje, de ott aztán anynyira helye és ideje van, hogy kimaradása egy-értelmü a férfi korban leendő terméketlenséggel, meddőséggel.

Láttatok-e, nemes ifjak, gyümölcsfát, melynek bimbói, kinyílás helyett, hervadva lehullnak!? Elszomorító látvány; de menynyivel elszomorítóbb az, midőn egy ifjúnál a barátságnak, jónak, szépnek, igaznak, szóval: a valódi emberiességnek eszméi még bimbójukban elhervadnak ! És ha e beteges állapot nem egyesnél, hanem tömegesen jelenkeznék: fölszámithatók lennének-e a baj szomorú következményei ?! S pedig az elhervadás vajmi könynyen bekövetkezik ott, hol az önképzés eszméje a maga idejében föl nem ébred a tudalomban s meg nem védi a keblet az édes-ártalmas befolyásoktól, mik, főleg korunkban, az ifjúságot oly sokfelől fenyegetik.

Nem megyek ez alkalommal tovább e tárgy lánczolatán; idáig azonban, rövidre szánt előadásomban is, el kellett jönnöm, ha kellő alapot akartam vetni következő zárszavaimnak.

Nemes ifjúság! E haza drága földén már-már ezred éves nemzetünk, nnynyi küzdelem és megpróbáltatás után is, nem csak él, hanem önkormányzattal s igy jövő sorsa fölötti rendelkezéssel is bír. Midőn másnemű szegénységünk mellett e legbecsesebb közbirtokunkért hálaérzelmünket felemeljük ahoz, kinek hatalmas keze kormányozza a népek sorsát: egyszersmind nem szabad felednünk, hogy fennmaradásunkat s mostani kedvezőnek mondható állapotainkat az elődök életképességének, bölcsességének és áldozatkészségének köszönhetjük. Nem szabad felednünk, hogy a drága öröksé-