Református Kollégium, Kolozsvár, 1875

83 ___ M egszerezte az egylet ez évbeu tagjai közt tett önkéntes aláírás útján, Izsó „búsuló juhászáénak gipsz-öntvényét, mely hozatal és fel­állítással együtt 20 írtba került. Az olvasó-egylet ügyeit vezette Szabó Sámuel tanár, alelnök volt Geréb Márton; ezen kívül a választmány állott a könyvtárnokon, jegyzőn és 2 ellenőrön kívül, 12 tagból. Év folytán tartatott 9 vá­lasztmányi gyűlés. A gyermek-olvasó kör könyvei számára egy új könyves szekrény készült (30 frt.j 2) Ének- és zene-egylet. A főtanodai zenekar, mely ezelőtt ki- sebb-nagyobb eredménynyel működött s mely egészen fúvó rézkar volt, az idei évvel megszűnt. A nagy áldozatokkal beszerzett hang­szerek az idő folyamán csaknem mind hasznavehetetlenekké váltak s újabb kiadásokat anynyival kevésbbó volt hajlandó tenni a tanári­kar, mert méltóbbnak tartotta a nagy áldozat nélkül is létesíthető ve­gyes zenekart az ifjúság ápolására. Így alakult meg szeptember végén a vegyes zenekar vonó és fuvóhangszerekkel, melynek tagjai ügyszeretetük elismerésre méltó jelét mutatták be többször a következő igazgató választmánynyal: Elnök: Hegedűs István, r. tanár; alelnök és rendező: Kovács Áron a két tenor-hang vezetője; Keresztéi Lajos, hangvezető, a két bassus-hangnál; ellenőrök: Bedő Ferencz, osztály-vezető, Eégeni Fe- rencz, osztály-vezető; pónztárnok : Dancs Sámuel, osztály-vezető ; választmányi tagok: Farczádi József, e. halig., Veres József, II. ó. b., Veress Sámuel, II. é. b., Solymosi Endre, e. halig. Karnagy úgy az ének-, mint zenekarban, Lotschárek György. A zenekarral egyidejűleg alakult meg a főtanodai énekkar a középtauoda V. VI., a bölcselmi I. és Il-ik osztály öszszes tagjaiból. Csak is azok mentettek fel ezen különben kötelezett tantárgy gya­korlása alól, kik a természettől mi képességet sem nyertek a közre­működésre. Hasonló kötelezettséget vállaltak magokra főtanodánkban szállást és magán-tanitványt nyert egyetemi hallgatók és oszt. veze­tőink. Ezen énekkar kedvező eredménynyel mutatta be magát egy párszor a farkas-utezai ref. templomban isteni tisztelet alkalmával, úgy az első, mint a második félévi vizsgálatokon és Deák Ferencz iskolai emlékünnepélyén. A kóta-ismerésben már gyakorlott algymna- siumi tanulókkal, kik a gyermek-kart képviselték, előadták: „Hon Sebastian“ halotti indulóját és „Nabucco“ első kar-énekét zenekisérlettel.

Next

/
Oldalképek
Tartalom