Református Kollégium, Kolozsvár, 1874

ELŐSZÓ.

Első részletes értesítőnkben fő figyelmet a történeti ismertetésre fordítottunk.

Az „alapítványok történeté“-vei kegyoletes kötelességet teljesítünk. Feltámad szemeink előtt a múlt: újraélnek, velünk társalognak az ősök; szavaikból, tetteikből lelkesedést, erőt merítünk.

Alapítványi leveleinkből gondosan kiválogattuk azon részeket, melyek az egykori társadalmi állapotokra ős a magyar nyelv fejlődésére világot deritnek. Az erre fordított utánjárás késleltette ugyan füzetünk megjelenését, de úgy hiszszük: kárpótlást nyújtunk a tartalommal.

Szolgálatot vélünk tenni a nevelésügy barátainak is, midőn bemutatjuk: miként jött létre és fejlett egy százados felsőbb nevelő-intézet, mely a magyar nemzet szelleméből forrva, annak időnként változó szükségeihez alkalmazkodott.

Tesszük ezt azon új-divatu kísérletekkel szemben, melyek mai napság a kipróbált múltnak okszerű tovább fejlesztése helyett: kész idegen mintákat akarnának közinkbe ültetni, s azt, a mi régibb intézményeink között elméletükkel nem egyezik, feltétlenül ócsárolják.

Szűkös viszonyok közt, önerején, magánosok buzgalma által, gyakran a nemzeties irányt gátolni akaró hatalom ellenére: lassan kint nőtt,— tán, külső diszszel nem dicsekvő, de erős tartós cserfává, — eza mi tanodánk. Fő gondot fordított mindenkor, a szegény sorsú tehetséges ifjakra: módot nyújtván ilyeneknek, hogy a köznépből, közép rendből kiemelkedjenek s a nemzet szellemi tőkéjét szaporítsák.