Református Kollégium, Kolozsvár, 1874

__40__ Lengye l helyébe a bölcselmi tanszékre 1885-ben HerepeiKároly kolozs­vári pap lépett, kit egy óv múlva Nagy Ferencz zilahi tanár*) váltott fel. A .Méhes Sámuel által alapitott tanszékre 1841-ben az alapitónak életéig fenntartott ebbeli jogánál fogva Takács János lön kinevezve, ki székét 1844-ben foglalta el**). Ez időszakhoz tartozik még Nagy Péter kolozsvári lelkésznek a természettudományok körül megkezdett segédtanári működése. Ha nem lett volna előre feltett’ezélom ez órára szánt felolvasásomban e ponton túl nem terjeszkedni: következnének iskoláinknak a forradalom alatt és utáni dolgai. Megszellőztetik később mások ez események kár­pitját is, a melyeknek legnagyobb részére, vajha ne kellene óhajtanunk a költő szavait igy alkalmazni: „Emlékezés, mait idők leánya, Borítsd el őket fátyóloddal !* FEKETE MIHÁLY. Jegyzés. Néhai Fekete Mihály, a kolozsvári ov. ref. főtanodában magyar és latin irodalom rendes tanára: meghalt 1871. julius 3-kán, 50 éves korában. Az irodalom - történet eddig Feketét mint kedélyes költőt s kivált gyermekversek páratlan szerzőjét ismerte; most közlött dolgo­zatában az alapos történetiró beszél hozzánk. Jelen történeti müvét az erdélyi ref. fő- és középtanodák tanárainak Kolozsvárt 1868-ban tartott 6-ik értekezletére készítette s ennek alkalmá­val a megnyitó ülésben, május 25-kén olvasta fel. Készletcsen csak a 17- dik század végéig terjedő rész van kidolgozva. A IV-ik fejezeten kezdődő 18. és 19. század vázlata egy Írott ivro terjed; ebből csak a szorosan történeti részt választottam ki s közlöm a fönnebbiekben. Hiányos voltát maga az iró jelenti, következő szavaival: „ez időszakra tartozó, kötetekre menő adatokat én jelen alkalom szűkkörü tervéhez igénybe nem vehettem: iskolánk (régibb) múltjának kiáltó szükségei mellett“; ez a rész tehát bővebb kidolgozásra vár. Alulirtat szerzőhöz, ki neki Nagyenyeden a poetica classisban szere­tett köztanitója és később bizalmas barátja volt: kegyeletes emlék köt. Ennek hatása alatt: híven megtartottam mindenütt Fekete kéziratának szö­vegét s csak az Apáczai-Albumból idézett sorokat javítottam némi csekély eltéréssel a/ előttem fekvő eredeti kútforrás nyomán. Megjegyzem, hogy ezen Album 36-ik lapján följegyezve álló classis preczeptorok közül Szarvadi András nevét***) én Havadinak olvasom. __________ jSZABÓ ^SÁMUEL. * ) Ekkor tordai pap volt. Sz. S. **) Apáczai Album után p. 30. 31. ***) Lásd előbb: 32. 1. «5SS®»-«*—

Next

/
Oldalképek
Tartalom