Református Kollégium, Kolozsvár, 1874

lett, de tanári hivatalát azért folytatta 1764-ig, a mikor lemondván róla, Huszti György lépett át a theolog. tanszékre. 1759-ben Verestóinak a theologiai tanszékre lett átlépése után, bölcsészet és számtanár orv. dr. Pataki Sámuel lett. A Huszti átlépése után üresedésbe jött történelmi tanszéket 1764- ben Bodoki József töltötte be. 1767-ben a nyugalomba lépett Huszti után Szatlimári Pap Mihály. Zsigmond fia, lett a hittan és egyháztörténelem tanára. 1776-ban a bölcsészet-, természet- és számtanban Méhes György kezdi meg működését előbb mint Pataki segéde, — azután rendes tanár. Az 1779-ben felállított új tanszékre Pataki Mózes kapott meghí­vást, a termény- és földrajz még a német nyelv tanítására. Csomós jogtanárt 1796-ban Bíró Ferencz váltotta föl, ki e tanszé­ken már 3-dik tanár. Bodoki után 1797-ben a nyelv- és történelmi tanszékre Szilágyi Ferencz lépett át a kolozsvári papságból. Első eset, hogy ezen eddig előléptetésnek tartott állomást iskolai tanszékkel cserélte föl valaki: mire azonban később számos példa fordul elő. Itt két egyénről kell még említést tennem: egyik Sófalvi József, ki Szatlimári P. Mihály beteges állapota miatt az egyházi főtanács bele­egyezésével mint lector professor segédkezett a theolog. tanitmányokban, utána 1799-n kezdve Szatlimári P. Zsigmond, Mihály fia, működvén mellette mint segédtanár*). Ennyiből áll e század folyta alatt választott rendes és segédtaná­rok névsora. Befejezésül hadd álljanak itt némiek a XIX-dik század első feléről. Tanodánk épülete a múlt század végén rommá lett. Az 1798-ki nagy égés épen akkor hamvasztotta el, mikor másnap a tanodái év kez­detét vette volna. A besereglő ifjúság ide érkeztekor egybeomlott kor­mos falakat s füstölgő üszköket talált az iskola-, templom-, nyomdaépü­let, tanári és papilakok helyén. E nyomor daczára, a menhely nélkül maradt ifjúságot elszélengeui nem engedték; a tanárok megkérték a fe- lekezetünkhez tartozó buzgóbb polgárokat a deákok befogadására s a tanítás megkezdődött az árvák házában. ') V. ö. Apáczai Alb.

Next

/
Oldalképek
Tartalom