Református Kollégium, Kolozsvár, 1874
IX. A tanoda igazgatása. Az alkotmányos elvek, önkormányzati jogok gyakorlása: tanodáink belszervezetébe kezdet óta bele voltak illesztve. Hozzá szoktatták, rá nevelték az ifjút, hogy mikor a közéletbe kilép: ezen elvek szellemében hasson és küzdjön. Régen az ifjúság szabadon választotta hivatalnokait; *) befolyással birt, a múlt század vége feléig, a tanárok választásába is; tanácskozott azon törvények felett, melyeket a felügyelő hatóság szabott: nevelő-intézeteink egész kis köztársaságok voltak. Akkor volt ez, midőn százakra ment azon „bajuszos, szakállas“ to- gatus deákok száma, kik az „alma mater“ kebelén nőttek és nyertek lelki épülést. Mikor collegíumaink az országban 'hiányzó egyetemeket helyettesítették, s „akadémiai színvonalon“ állva: tanították —az orvosiak kivételével — a többi tudományokat. Ma már az idők és emberek sok tekintetben változtak; de az ősöktől öröklött elvek, szükebb körre szorítva, mind e mai napig élnek közöttünk. Ezt kívánjuk nehány vonással feltüntetni; kezdve legalól, végezve fenn. — A tanodái évek kezdetekor: öszvegyűl az ifjúság, a rector professzor elnöklete alatt és anynyian, a hány lakszoba van, idösbség és érdemsorozat**) szerint következő sorban „kamarát fognak,“ lakszobákat választanak; ezeket „primariusoknak“, uj nyelven „szoba-főnököknek“ nevezik. Ekkor: „Minden szoba-főnök laktársakat választ (1—2 deákot, B—4 klasz- szistát és 1—2 szolgát): arra ügyelvén, hogy a magán-tanitók tanítványaikkal lehetőleg ugyanazon szobába jussanak. Laktársai névsorát a pri- marius beviszi a seniorhoz, ki az egybeütközóseket elenyészteti; az elő- leges elrendezést végrehajtja s a névsorokat végleges megállítás tekintetéből az igazgató tanárnak beadja. Az egész ifjúság elhelyezkedése csak *) A székely-udvarhelyi ref. coll. ifjúsága a contra-választást 1847-ig gyakorolta. **) Az érdem-sorozatot, tanulás és magaviselet alapján a tanítói testület, köz- vizsgák végével állítja meg egy-egy félévi időre.