Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1943

30 8. Az iskola háborús közösségi munkája. Tanulóink mélyen át- érezték a közösségi gondolat élésének és valósításának szükségessé­gét szociális és nemzeti vonatkozásban egyaránt. így nagy lelkese­déssel vettek részt abban a téli ruhagyűjtési mozgalomban, amelyet Kolozsvár városa indított a Tizes Szervezet közreműködésével a sze­génysorsú lakosság felruházására (dec. 21—28.) ,.Ruhát a ruhát­lannak!” jelszóval. Cserkészeink, leventéink igen szép eredményről számolhattak be. Hogy fiaink valóban élik a közösségi szellemet, annak igen megható és kedves tanújele Dankanics Ádám II. B. o. t. következő beszámolója: „Hétfő. Csengetés előtt, az első óra. Pad­társam hirtelen megszólalt. Azt mondta, hogy K. F. osztálytársun­kat meglátogatta az Úristen. Katonai szolgálatot teljesítő édesapja kis cipészmühelye tegnap leégett. Alig mondta ezeket, azonnal eszembe ötlött, hogy gyűjteni kellene megsegítésükre. Hozzá is lát­tam. Az első napon 45 P. gyűlt össze az osztályban. Ez az összeg szombaton délig kerek 100 P.-re emelkedett- Iskola után elindultunk, hogy a pénzt átadjuk K-nak. Elértünk a kis házhoz. Az udvaron kocsi maradványok, taliga, szemét. Belépünk a lakásba. Egy sápadt arcú asszony fogad bennünket, K. F. édesanyja. Megmondjuk, hogy miért jöttünk, majd átadtuk a pénzt. A néni nagyon meghatódott. Egy kicsit elbeszélgettünk, majd elbúcsúztunk. A néni utánunk jött a kapuig, és könnyes szemmel mondta: „A jó Isten áldja meg ma­gukat és nemes szívű osztálytársaikat!” A VIII. osztály tanulói ezidei osztályünnepélyüket az Actio Ca- tholica keretében megindult Katolikus Főiskolai Diákház felépítése gondolatának szentelték. December 22-i ünnepélyük jövedelmét: 1000 P.-t, erre a célra ajánlották fel az A. C. központnak. A nyár folyamán 15 tanulónk foglalkozott gyógynövénygyüj- téssel. Bodzavirágot, kamillát, hársfavirágot, áfonyát és szederle­velet gyűjtöttek több, mint 450 kg. súlyban. Többen a hadikórház­nak adományozták gyűjtésűket. 31 tanulónk foglalkozott selyemhernyótenyésztéssel, s így szol­gálta a honvédelmi érdekeket. 20.000 darab selyemgubót szolgál­tattak be. A város és a leventeparancsnokság irodai és küldöncszolgálatra több alkalommal igénybe vette tanulóinkat, akik minden alkalom­mal örömmel és szívesen végezték munkájukat a szebb magyar jö­vőért. 9. A tanulók egészségi állapota. Az ifjúság egészségi állapota a mulasztott órák nagyobb száma ellenére is jónak mondható. A tanulók a háborús viszonyok mellett is eléggé tápláltak, jól fejlet­tek és gondozottak. A testnevelés alól mindössze 16 tanuló kapott felmentést az iskolaorvos és a Sportorvosi Intézet véleményezése alapján. Nem hagyhatjuk azonban szó nélkül a sok apró, 5—6 órás hiányzást. Ebben kétségkívül nagy szerepe van a túlzott szülői ag­godalomrak, amely azután a leglehetetlenebb címeken igazolja a tanuló távolmaradását. Hiába emeli fel újra és újra az iskola sza­vát a szülők előtt, és hiába mutat rá e dologtalanságra, felelőtlen­ségre nevelő káros jelenségre, a ma sok esetben az egyetlen gyer­meket féltő világában kevés javulás tapasztalható ezen a téren.

Next

/
Oldalképek
Tartalom