Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1942

37 még mindig túlzott igénybevétele felett. Reméljük, hogy a jövőben a helyzet javulni fog. 8. Tanulmányi kirándulások. Háborús korlátozások miatt na­gyobb tanulmányi kirándulást nem rendezhettünk. Bartha Sándor, Debítzky István, Heinrich László, Heszke Béla és Oszláts Viktor tanárok vezetésével tanítványaink múzeumi, műcsarnoki kiállításon vettek részt, megtekintették a város néhány gyári üzemét, szebb műemlékeit, a képzőművészeti és a finn kiállítást. 9. Légoltalmi nevelés. A légoltalmi ismeretek közlésére a ren­deleteknek megfelelően nagy gondot fordítottunk s ilynemű ismere­tek közlésére megragadtunk minden alkalmat. 10. Hivatalos látogatás. A felsőbb hatóságok részéről iskolai munkánkat többen kísérték figyelemmel. Érdeklődésükért és jóaka­raté támogatásukért ezen a helyen is köszönetét mondunk. A láto­gatók sorát Márton Áron püspök atyánk nyitotta meg. Október 16-án látogatta meg lelkifiáit s adta ránk főpásztori áldását, Dr, Szinyei Merse Jenő m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter úr őnagy- méltóságát október 19-én, az Erdélyrészi Tanítók Egyesületének gyű­lése alkalmával köszöntötte iskolánk ősi falai között. Sándor Imre pápai protonótárius püspöki helytartónkat novemberi jubileumi ün­nepségünk keretében üdvözölhettük körünkben. Dr. Tettamanti Béla egyetemi c. rk. tanár úr dec. 12-én, az Országos Közoktatásügyi Tanács megbízásából a nemzeti tárgyak tanítását figyelte meg. Dr. vitéz Boga Alajos pápai prelátus, előadó úr március 2. 3. és 4-ík napján végezte hivatalos látogatását. Meg­figyeléseit és tapasztalatait március 5-én közölte a testülettel. Dr. Illés Gyula tank. kir. főigazgató úr május 7. 31, és június 1-én figyelte meg intézetünk munkáját. Zímányi Gyula, a Kegyes Tanító­rend magyarországi főnöke s a Felsőház tagja május 29-én láto­gatta meg iskolánkat. Az évvégi hiltanvizsgálatokon Dr. Baráth Béla kanonok-plébános elnökölt. Ezen a helyen emlékezünk meg arról, hogy testületünk és ifjúságunk hódoló tiszteletét tolmácsoltuk Sándor Imre püspöki helytartó pápai protonótáriussá való kinevezése, Dr. Inczédy-Joksmann Ödön főispán, iskolánk főgondnokának a pápai Szent Gergely renddel való kitüntetése és Dr. Boga Alajos pápai prelátus, előadónak felsőházi taggá választása és vitézzé avatása alkalmából. 11. Fegyelmi állapot. Ifjúságunk fegyelmi állapota a tanév fo­lyamán kielégítő volt. Ezzel azonban távolról sem állítjuk azt, hogy mindennel s mindenkor meg voltunk elégedve. A helyzet megítélése alkalmával természetesen tekintettel kellett lennünk a háborút el-

Next

/
Oldalképek
Tartalom