Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1942
33 járult rendszeresen a szentségekhez. E helyen mondunk köszönetét Visegrádi Lajos piarista házfőnök, Dr. Biró Vencel piarista, egyetemi ny. r. tanár és Dr. Patay József volt piarista rendfőnök uraknak, akik a közös szentgyónások alkalmával az ifjúság gyóntatásában kisegíteni szívesek voltak, A nagyböjt! lelkigyakorlatokat a szokásos keretek közt, komoly elmélyedéssel március 22-étől 25-éig rendeztük meg, az ifjúság felsőbb tagozata számára Dr. Faragó Ferenc hittudományi főiskolai tanár, az alsó tagozat számára pedig P. Papp Asztrík szentferencrendi atya vezetésével. VIII. osztályos tanítványaink évvégi búcsúzását vallási szempontból is igyekeztünk élménnyé tenni. A hagyományos „ballagás" a templomban, szentségi áldással ért véget és másnap valamennyien a szentáldozáshoz járultak. A hittanár a megjelent szülők és az intézet egész ifjúsága előtt szentbeszédben hívta fel figyelmüket az életbe kilépő keresztény ifjú kötelességeire. A liturgiával való kapcsolatok állandó sajátságai intézetünk vallásos nevelésének. Az elmúlt tanév ezek mellett még különleges mozzanatokkal is gazdagította iskolánk lelki életét. Még a tanév elején valamennyi osztályteremben új, egyforma és Ízléses feszületet függesztettünk ki. A Kegyes Iskolák királynőjének ünnepén (máj. 31.) XII. Píus pápa kívánságának megfelelően egész ifjúságunk fölajánlotta magát Szűz Mária Szeplőtelen Szívének. A rendi jubileum alkalmából az összes osztálytermeket Kalazanci Szent József képével díszítettük. A képeket a Magyar Kegyestanitórend főnöke ajándékozta, a bekereteztetést az egyes osztályok tanulói vállalták. Minden tanuló és jubileumi ünnepségünk egész közönsége a Rend szentjeit ábrázoló emlék-képecskét is kapott. Az iskolai év utolsó ifjúsági szentbeszédében felhívtuk tanulóink figyelmét Erdély nagy pártfogójának, Szent László királynak eszményi egyéniségére és ajánlottuk a külföldre szakadt véreink lelki gondozását szorgalmazó Szent László Társulat támogatását. Az iskolai év folyamán töltötte be 70. életévét Del Buono József, a Kegyestanitórend egyetemes főnöke, aki nagy bölcseséggel és határozottsággal intézi az Örök Városból az Ó- és Újvilágban működő fiainak felelősségteljes és éppen a legutóbbi évtized viharai között egyre terhesebbé váló kormányzatát. A nevezetes évfordulón mondott szentmisén intézetünk egész ifjúsága résztvett. 6. Hazafias nevelés. A magyar iskola egész szellemében hungaro- centrikus. Minden egyes tárgy erre van beállítva. Ez a beállítottság azonban célját csak akkor éri el, há a holt keretet élettel telítjük. A mai idők pedig erre ugyancsak alkalmasak. Az egyre jobban elhúzódó háború ugyanis napról napra erősebben érezteti hatását. Ilyen 3