Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1942
t1 el a küzdelemre, a szebb magyar jövőért! A VIII. osztály ünnepélyes búcsúztatásán 1943. június 6-án elmondotta Bidló Ödön, MÁV. tanácsos, a kolozsvári Piarista Diákszövetség pénztárosa. Harminchét évvel ezelőtt búcsúztam ez ódon falaktól, ma, a „Piarista Diákszövetség” megbízásából én búcsúztatom az intézetből az életbe kilépő növendékeket. Az a kapocs, amely az intézethez fűzött, a hosszú idő alatt nem lazult, hanem mind szorosabbra fűződött. Megújult akkor, amikor 8 évvel ezelőtt, fiamat kézenfogva e szent falak közé vezettem, hogy nevelését reábízzam a piarista tanárokra. Azóta, hogy az intézetből eltávoztam, az élet küzdelmeiben arról győződtem meg, hogy itt vérteztek fel azokkal a fegyverekkel, amelyek lehetővé tették, hogy még a megszállás nehéz éveiben is megtudtam tartani hitemet és magyarságomat. Kedves ifjú barátaim! Most, mikor kiléptek az életbe, ne gondoljátok, hogy ezután nem kell szorgoskodnotok. A komoly küzdelem és az életre felkészülés ezután következik. A rohanó életben egy percig sem lehet megállani, mert aki megáll, az lemarad és elbukik. E falak közül vigyétek magatokkal a hitet, mert ez az alapja az életnek, ez segít hozzá, hogy a sors csapásait zúgolódás nélkül elviselhessétek. Ez járjon előttetek, mint útmutató fáklya, megmutatva az útat, hogy el ne tévedjetek. S ha, a küzdelemben elfáradtok, ez lesz az a forrás, amelynél felüdülhettek. Vigyétek magatokkal a szeretetet, az összekötő kapcsot, mert enélkül minden munkátok hiábavaló lesz. Mert szeretet nélkül nem fogjátok tudni felépíteni családi fészkeiteket, kiépíteni társadalmi kötelékeiteket. Enélkül üres lesz életetek. Vigyétek magatokkal magyarságotokat és azt őrizzétek meg minden körülmények között, mert csak a lelkes magyar öntudat adja meg az erőt ahhoz, hogy a nemzet betölthesse hivatását a Kárpát medencében. Ha e három fegyvert nem hagyjátok el az élet útjain, úgy büszke örömmel fogtok ide visszatérni, hogy időnként számot adjatok sáfárkodásotokról. S ha majd eljön az idő, örömmel fogjátok