Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1942
II és anyagi értékeinek örököseit és továbbfejlesztőit lássa s ennek következtében az igazság, szépség és jóság katonáivá edzze és képessé tegye őket az anyagi kincsek gyarapítására. Növendék-szemléletünk más és ezt is Szentatyánktól kaptuk örökségbe. Mindenegyes emberpalántában az Isten teremtményét látjuk, az anima pulchra hordozóját, aki Isten földi és mennyei országának boldog örököse. Más szóval pedagógiai hitvallásunk: az Istentől vagyunk és teljesen az Övé vagyunk. Ezért is hangoztathatja nyomatékkai rendalapítónk: Nihil Christo dedisti, si totum cor illi non dedisti. Növendékeinkben tehát 'elsősorban az Isten országának tagjait kell látnunk.6 Érne központi gondolat körül azután kellő távolságban és arányban nemcsak elhelyezhető minden egészséges világi, földi célkitűzéseket valló tanítványszemlélet, hanem vele össze is egyeztethető. Így pl. Kalazancius korában, amikor még az egyház magasabb köreiben is általános volt a jelszó: alkalmas vezéreket nevelni, mert a világot nagyjában az állás, vagyon és értelem irányítja, a piarista iskola elsősorban a szegényeket és elhagyatottakat karolta föl. Bennük is meglátta az Isten gyermekét s amikor segítő, felemelő kezet nyújtott feléjük, nemcsak a nevelés történetébe hozott új színt, hanem megindította a társadalmi ellentétek elsimítását célzó folyamatot. Később pedig Középeurópában és hazánkban is a felvilágosodott abszolutizmus, majd a neohumanizmus, a politikai liberalizmus ésfa szélső nacionalizmus idején növendék-szemléletével nagyban hozzájárult, hogy a számos ellentét ellenére társadalmunk teljesen ne atomizálódjék. Állami életünk és művelődésünk hordozói s továbbfejlesztői lelkűk mélyén keresztények maradtak s így a nagy és sorsdöntő kérdésekben egymásra találtak. Magától értetődő, hogy ez a természetfeletti beállítottságú növendékszemlélet a „gyermek századának” divatos jelszavai és az „egykének” a vezető rétegekben való meghonosodása közepette nem egyszer kemény és túlságosan férfias. Iskoláinknak bizony megalkuvást nem ismerő harcot kellett érte folytatnia. Állta azonban és állja rendületlenül, mert a lényegről, létéről van szó. Tanítvány-szemléletünk szerves kiegészítő része a harmadik pedagógiai kérdés: mit. Az első piarista iskolák életírói bő anyaggal szolgálnak arra vonatkozólag, hogy itt is meglássuk a jellegzetest. Szentatyánkat kortársai, mint az egyházi és világi tudományokban egyaránt jártas egyént emlegetik. Galileivel, korának vezető olasz e Wilhelm Rein: Pädagogik in systematischer Darstellung. II. Bd. Verlag H. Beyer & Söhne, Langensalza, 1906, p. 21—23.
