Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1940
Dr. Rózsa József, 1940. szeptembere hatalmas vízválasztó eddigi életünkben. Ami előtte van, az a múlt, ami utána következik, az a mindenkori jelen. Az előbbi egyre távolodik tőlünk. Más és más körvonalakat nyer. Színezése módosul, tartalma és jelentősége mindinkább tisztul. Végül is lényeg szerint értjük már a benne rejlő tanulságokat. Világosan áll előttünk az útmutatás, amely a mozgalmas jelen kavargásai közt is csak hasznunkra lehet. Elmúlt kisebbségi életünk sok mindenre megtanított. Igazán kár volna, ha felszabadulásunk mámorában ezekről a tanításokról köny- nyedén megfeledkeznénk. Ellenkezőleg, minden erőnkkel azon kellene fáradoznunk, hogy a múlt tapasztalatait nyomtalanul elveszni ne engedjük, hanem minden időkre értékesítsük. Vígasztalt n volt ez a múlt, ha szemünket a jövőre szegeztük. Zsákutcába torkollott az erdélyi magyarság élete. Láttuk ezt világosan és mindinkább szomorodó szívvel, különösen mi, akiket hivatásunk az ifjúság mellé rendelt. Számunkra peregtek az évek, a hónapok, a napok egymás után. Mindig volt növendék, mindig volt munka és kötelesség. De ha tekintetünket a jelen egyszerű világából a jövőbe vezető mesgyére vetettük, akkor megdöbbenéssel és szorongó szívvel kellett megállapítanunk, hogy a kezünk alól felnövekvő ifjúság előtt hatalmas fal tornyosul, amely a megérdemelt élet, az érvényes-ülés, a tisztességes munka felé vezető utakat elzárja. Pályaválasztás ügyében hozzánk forduló fiataloknak csak reménységet és kitartásra buzdító szavakat adhattunk. Igazi tanácsot nem. Ha kilátástalannak láttuk is a közvetlen jövőt, akkor is hittel és bizalommal kellett a szebb jövő érkezését hirdetnünk, mert fagyos lélekkel és hideg szívvel csak az újra meg újra kiviruló, az élet parancsát követő fiatal sziveket her- vasztottuk volna el. Ennek a tüzes hitnek, soha meg nem tántorodó bizakodásnak volt a prófétája Dr. Rózsa József. A kisebbségi élet szűkre! szabta működési területünket. Senkit sem csalogattak fényes szereplések nagy lehetőségei, amelyek az egész társadalom előtt zajlanak le és amelyeknek jutalma a külsőségekben is megnyilatkozó elismerés és megbecsülés. Életünk csak az iskola és az otthon falai között találhatott tartalmat. Ezért omlottak le a válaszfalak az otthon és az iskola között és lett minden percünk ifjúságunkért való aggódás. Nehéz erről az időről meghatódás nélkül beszámolni, mert nemcsak a külső szemlélő hideg tekintetével, tárgyilagos közömbösségével mérhetem fel az elmúlt éveket, hanem a barát és belső munkatárs érzésével és hangulatával idézhetem az elmerült időt és sok-sok élményét.
