Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1910
29 só járta. A nemesek saját használatukra bármennyit kaptak. Csak elküldték kocsijukat a bányához, ajándékképpen a tisztviselőknek kevés zabot, baromfit, sajtot vagy hasonló dolgokat adtak s megrakhatták kocsijukat. Az ajándékokon kívül csak a vágás díjat kellett megtéríteniük. A szászok többnyire Vízaknán rakodtak meg, 4 dénár lefizetése után annyi sót vihettek, amennyi kocsijukon elfért. Ha azonban annyira megraklák a kocsit, hogy a bánya határából nem tudtak kimenni, akkor a kamarás a kocsit és barmokat elvehette. A székelyeknek annyi sójuk van, hogyha nem kapnának ingyen, akkor is elég volna nekik. De nehogy ezzel csempészkedhessenek, a kamarások utána néznek és ha megfognak valakit, annak ökreit, kocsiját elvehetik, ha meg otthon találják meg a sót, javaikat is elvesztik. Erdélynek magának tehát a só nem sokba kerül, a kincstár se nyer itt sokat, a kivitelre van jobban utalva. Mig a török nem hódított annyira, Lippán, Szegeden lerakodó helyek voltak, innét a Dunán- inneni és Dunántúli vidékre sok sót vittek. 1552-ben Szeged a töröké lett, a kivitel erre nem volt biztos többé, Moldva, Havasalföld felé kicsiny volt a kivitel, mivel magoknak is volt elég sójuk. így a megalakulás korában a sójövedelem az előbbi időkhöz képest nagyon megcsappant. Fráter úgy írta Ferdinándnak, hogy a sójövedelem évenkint 40.000 frt., Bornemisza és Werner 15—20.000 frtra becsülték csupán. A tordai és vízaknai bányákból volt legnagyobb kivitel még akkor is Lippa—Szeged felé. A biztosok véleménye szerint, ha rendesen művelték volna a bányákat, 40.000 frtot még igy is be lehetett volna hozni.1 A só szállítása részint kocsin, részint hajón történt. A tordai sót a Marosnál rakták hajóra, innét Lippáig, Csanádig, békés időben Szegedig is levitték. Székről Désre szállították, innét a Szamoson a Tiszához. Vízaknáról kocsin vitték Karánsebes, Temesvár vidékére. Alvinc, Vízakna filiája, a Maros mellett fekszik, az a legjobb út, Kolozsról kocsin vagy a Szamoson szállíthatták. A sóbányák élén állott egy, néha két kamarás, alattok vannak az egyes helyeken a vicekamarások. A kamarás fizetése évi 1000 frt., 100—200 lovat tarthat, egyre-egyre havonként 2 dénárt kap, de hadi célokra is felhasználhatták őket. Lakást, takarmányt ingyen kap. A vicekamarások közül a tordai magára és 6 lóra kap 200 frtot, konyhára 200 frtot és mindenféle veteményeket, bort, sajtot, húst. 1 Born, és Wern. i. m. Opinio de reformatione proventuni.
