Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1909

35 3. Tanári tanácskozások. A tanárkar tanácskozásait a meg­szabott időben tartotta meg; tárgyaik voltak a tanítás anyagának helyes felosztására, a módszeres tanításra, a vallás-erkölcsös neve­lésre, a fegyelmezésre, a testi nevelésre, úgyszintén az intézet mindennemű ügyeire vonatkozó megbeszélések. 4. Igazgatói látogatások. A rendtartás értelmében az igaz­gató az év folyamán minden tanár előadásait ismételten megláto­gatta s a tanulók előmeneteléről és fegyelmezéséről kellő tapasz­talásokat szerzett; egyúttal minden ellenőrző végén átnézte az írásbeli dolgozatokat, rajzokat s térképvázlatokat, havonkint a ta­nulmányi és osztálynaplókat. 5. Főtanhatósági látogatások. Székhelyi Majláth Gusztáv Károly dr. gróf erdélyi püspök és az erdélyi róm. kath. tanító nevelő- intézetek főigazgatója, e tanévben is többször meglátogatta az inté­zetet és ismételten exhortálta, meggyóntatta és áldoztatta az ifjú­ságot; junius 12. az ifjúság közül 38 tanulót megbérmált. Kuncz Elek, kir. tanácsos, a kolozsvári tankerület királyi fő­igazgatója, 1910. III. 7—12. tartotta meg hivatalos látogatását és tapasztalatait III. 12. tartott gyűlésben közölte a tanárkarral. Vele volt dr. Gönczi Jenő min. segédfogalmazó, kit a nagyméltóságú V. K. M. küldött ki a végből, hogy módjában legyen közvetlen tapasztalatok útján tanulmányozni a középiskolát, mint a társadalmi életnek s egyúttal mint az államnak is ezen okból kifolyólag kiváló tényezőjének működését, vezetése mellett. Az erdélyi Római Katholikus Státus hivatalos iskolalátoga­tója Pál István, apátkanonok és statusi előadó IV. 1—4. látogatta meg az intézetet. Gyűlést nem tartott. Az írásbeli érettségi vizsgálatok május 18, 19. és 20. tartat­tak. Junius 13—17. napjain folytak az érettségi szóbeli vizsgálatok a tank. kir. főigazgató elnöklete alatt és Pál István státusi kép­viselő jelenlétében. Méltóságos és főtisztelendő dr. flirschler József praelatus, főesperes-kanonok és plébános, pöspöki biztos V. 2. látogatott el az intézetbe s hallgatta meg a tanulók hittani feltételeit. Elnökölt a Vili. oszt. tanulók hittani vizsgálatán s ő vezette a többi osztá­lyok hittani vizsgálatait is. 6. Tanulmányi állapot. A tanulmányban tett haladásról az ifjúság érdemsorozata nyújt teljes fölvilágositást. Intézetünk min­denben az Érd. Római Katholikus Státus által elfogadott országos 3*

Next

/
Oldalképek
Tartalom