Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1907
III. Ünnepi beszéd. Elmondotta Kalcsok Leó tanár, az Árpád-ünnepélyen 1907 dec. 8-án. Nagyméltóságú Püspök Úr! Kegyelmes Atyánk! Kedves tanuló ifjúság! Folyó év szeptember havában egy fényes, hazafias ünnepség zajlott le az alföldi rónán, Pusztaszeren. A nemzet nagyjai, a magyar nép jelesei, a törvényhozás tagjai és sok ezer lelkes honpolgár gyülekezett össze a szőke Tisza mentén, hogy lerója e nemzet háláját hazai történelmünk azon nemes és dicsőségövezte alakja iránt, akinek lovagias hősiessége e népnek, a távol Kelet e vándor nemzetének édes otthont, tejjel, mézzel folyó hazát szerzett, s akinek államférfiúi bölcsessége azon politikai intézmények alapját tette le, amely intézmények a kard élével megszerzett és e nemzet hősei vérével megszentelt hont biztosították, és e nép ezeréves fennállását és kulturális fejlődését lehetővé tették. Ezer évvel ezelőtt is Pusztaszeren gyűltek össze e nemzet gyermekei, hogy az alpári nagy diadalt megünnepeljék és ezen véres küzdelem által megszerzett hon számára üdvös törvényeket hozzanak. Most, hosszú ezer év után ugyanott, ugyanazon a síkon gyülekeztek ugyanazon nemzet fiai, az ezer év előtti hősök késő ivadékai, hogy megünnepeljék a honalapító szent emlékét, hogy lelkesedjenek a múlton és erőt merítsenek a jövőhöz. Minket is ezen hazafias szándék, ezen nemes és magasztos cél hozott össze a mai napon, a mai iskolai ünnepélyen. Nem az Isten szabad ege alatt, nem az alföldi rónán, hanem itt ezen terem szűk falai között akarunk áldozni a honalapító magasztos, egy évezredre kiható emlékének, itt ezen szűk, majdnem családias körben akarunk lelkesedni és épülni a múlton, kívánunk erőt meríteni a jövő felépítéséhez és nemes küzdelmeihez. S habár szerény ünnepélyünk keretének nagyságára és külső fényének nagyszerűségére távol is áll a pusztaszeri országos ünnepélytől: hazafias-
