Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1907

14

Kopogtatott mindenütt, de könyörülő, résztvevő szívre nem talált sehol. Raspon Henrik rokona egyenesen megtiltotta, hogy valaki befogadja árváival.

Erzsébet sírva, jajgatva ment tovább, csak azt mondogatta magában: „Mindent elvettek tőlem, csak az maradt meg, hogy Istenhez imádkozhatom!“ Végre egy szegény vendéglőbe tért be, miután mindenünnen kiűzték. A vendéglős egy rosszul zárható istállót mutatott Erzsébetnek menedékhelyül. Ekkor a szegény fejedelemasszony hirtelen bizonyos csodálatos égi erőt érez; összehasonlítja magát az ég királyával, ki szintén jászoly- ban, istállóban feküdt s a Szűz Anyával, kinek szegény, szerető kebelén pihen az isteni Szeretet, kit az ég és föld befogadni képtelen. Erzsébet felsóhajt és megnyugszik. Erre megkondult a közellevő ferencrendi kápolnának harangja. Szivében egy titkos új világ tárul fel, megnyugszik, felkel s a kápolnába megy. Itt önkénytelenül térdre hull s ajkai imaszerüleg rebegik: „Istenem, legyen meg a te akaratod! Tegnap még fejede- lemaszszony voltam, nagy vagyonom, gazdag váraim voltak, ma koldúsasszony vagyok és senki sem akar menedékhelyet adni.“

Hálaadásul, hogy a jó Isten az édes Üdvözítőhöz hasonló állapotba juttatta, „Te Deumot“ mondatott a szerzetesekkel.

Mikor másnap az udvarhölgyek gyermekeit elhozták, a rájuk váró nélkülözés gondolatára anyai ereje fogyni kezdett s mikor lelki szemei előtt látta éhező, könnyező, jövőben csak nyomorult szalmán háló hercegi gyermekeit, egész valójában megrendült s szíve majd meghasadt fájdalmában, nem annyira magát, mint inkább ártatlan gyermekeit sajnálva.

Később elzálogosította mindenét, hogy gyermekei ellátásáról gondoskodhassék. Egy idősebb pap végre megsajnálta és felajánlotta a szállást Erzsébetnek, de egy újabb rendelet ezt is betiltotta s egy durva eisenachi úrnál jelölte ki lakását. Ez a kegyetlen úr a legrosszabb szobáját engedte át és nem engedte meg szobája fűtését. Erre Erzsébet felháborodva a nagy szívtelenségen, inkább újra a szegény istállót választotta.

Közbe-közbe betért a templomba, hogy a jó Istentől erőt, vigasztalást merítsen, hiszen csak a végtelen Jóság maradt hű hozzá, nem volt már neki senkije e világon.

Végre mégis akadtak könyörületes szívek, kik elkérték gyér-