Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1907
12 szörnyű sejtés hatása alatt sehogysem tudott uralkodni szívfájdalmán. Ez a szívszaggató búcsúzás több, mint félóráig tartott. A keresztes lovagok között végre felhangzott a vallásos hymnusz, melynek hangjaira Lajos erőt vett magán és végbúcsút mondva Erzsébetnek és gyermekeinek, megindította a hadat. Erzsébet Thüringia határán túl kisérte el lovon férjét, csak az anyai szeretet hatalmának lehet tulajdonítani, hogy nem ment el vele egészen a Szentföldig. Mikor az utolsó búcsúcsókat adta nejének, könnyek között mondotta Lajos ezen szavakat: „Nézd kedves nővérem, e kőbe az Isten báránya van vésve zászlójával, aki ezt a gyűrűt hozza neked, igazat mond, annak elhiheted akár életemről, akár halálomról értesít. Óh kedves Erzsébet, édes kincsem! A Mindenható Isten áldjon meg és adjon neked erőt! Ne feledkezzél meg imáidban rólam! Mennem kell, a jó Isten áldása kisérjen!“ A búcsúzás után szomorúan hazament, letette fejedelmi ruháját, ékszereit, gyászruhát öltött magára, melyet később Assziszi szt. Ferenc durva öltözetével cserélt fel. Nem hiába volt a szívettépő búcsúzás, mert többet sohasem láthatta viszont férjét. Lajos még útközben megbetegedett és miután jámbor keresztény módjára az isteni Gondviselés rendelkezésében teljesen megnyugodva, felvette a haldoklók szentségét a jeruzsálemi pátriárka kezéből, az Úrban csendesen elhúnyt. Utolsó perceiben Erzsébetre gondolva, átadta a megígért gyűrűt lovagjainak, hogy azzal értesítsék Erzsébetet a szörnyű csapásról. Mint hős talán jobban szeretett volna a harcmezőn meghalni, de vigasztalta mégis az a tudat, hogy Krisztus zászlajának árnyékában s az Istenért harcolni kész katonák jelvényével húny el nemes lovagként. Holttestét kérésére később a temetkezési helyül választott reinhardsbrunni apátságba vitték haza. Lajos anyja, Zsófia, a legnagyobb kímélettel adta tudtára Erzsébetnek a megrendítő hírt a gyűrű átadásával. Mikor Erzsébet megtudta férje halálhírét, a szívettépő fájdalom hatása alatt halott- sápadtan összetett kezekkel kiáltott fel: „Óh Istenem, Istenem mindennek vége rám nézve, a világ minden kincse már semmi nálam, semmi az én megtört szivem előtt.“ Utána fuldokolva, jajveszékelve vigasztalant gyötrődött s attól lehetett félni, hogy szíve szakad meg fájdalmában. Egész valójában megrendülve kiáltott fel: „Óh Istenem, vigasztalj meg, óh édes Üdvözítőm, erősíts meg
