Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1904
12 rözcse. Szcretetét irániunk csak Isten szeretetc múlja felül, ki öt állítja elénk ragyogó, példaképül, megmutatván, mit képes teremteni a kegyelem hatalma. Méltán elmondhatjuk, hogy ha valaki ezen eszményképtől fosztaná meg az egyházat, meghagyhatná minden ragyogását, arannyal, drága kövekkel ékesíthetné oltárait, mégis elrabolná tőle azt, ami élete, ami az egyháznak, de az egeknek is legszebb ékessége „Mert nagyobb, hatalmasabb világot alkothatott volna a Mindenható, de nagyobb, fönségesebb anyát, mint a szeplőtelen Szűz, nem teremthetett volna soha.“ Üdvözlégy tehát legszentebb Szűzanya, dicséretedtől visszhangozzék a föld és ég. Magasztalja nagyságodat minden kebel, mely szépért, jóért még lelkesedni tud. Igen, magasztalja különösen az eszményiért lelkesedő aranyifjuság, de áldjon, dicsőítsen vele együtt minden magyar szív, hiszen ha valaha, főkép napjainkban zenghet fel az annyit szenvedett szegény magyarnak mélabús fohásza : Nagyasszonyunk, hazánk reménye, Bús nemzeted zokogva esd. Nyújtsd irgalomjobbod feléje, Boüásiért óh meg ne vesd. Mi lesz belőlünk, hogyha te elhagysz? Árvaságunk sírba hervaszt! Minden reményünk csak te vagy, Szent Szűzanyánk, óh el ne hagyj ! Amen.
