Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1904
10 melyek tornyai felhőkbe nyúlnak, egész azon egyszerű Mária képeeskékig, melyek a szegény pór kunyhóját vagy valamely magános erdei fát díszítenek. És ki tudná megmondani, micsoda részük van ezeknek abban, hogy a népek kivetkőztek érzéki, világi, földies éltök rongyaiból.“ Ki az, kit el nem ragadott e csoda szép eszménykép, a szentség szépsége, a szüzesség kelleme, az anyaság szelídsége, mely alázatosságot, részvétet, szeretetet lehel, átlengve ama kimondhatatlan fönségtől, mely beragyogta a világot. Ez az a mennyei és még is egészen emberi kép, melynek párját hiába keressük a történelemben, melyet leírni emberi szó képtelen. Weninger, híres északamerikai útazó találkozott a Sioux-indi- ánok határánál egy francia lovasezredbeli tiszttel, ki Párizsban a felkelők ellen harcolt akkor, midőn Weninger is, mint átutazó rövid ideig Párizsban tartózkodott. „Itt látogatott meg ez a lovas tiszt“, írja Weninger. „Bizalmasan kezdtem vele beszélgetni mindenről, de végre is szinte önkénytelenííl rendeltetésünk komoly kérdésére vittük át a beszéd fonalát. A vall s szívnemesítő és vigasztaló hatását kezdtük fejtegetni, mikor ő egyszer csak bizalmasan így nyilatkozik: „Igazán kénytelen vagyok bevallani, hogy szivem szinte olva- dozik, lelkemet bizonyos leírhatatlan édes érzés hatja át, ha látom, hogy az én szeretett nőm aranyos kis gyermekimmel egyszer csak félrevonul, térdrehullva az ártatlanság és a bizalom megragadó bájos hangján kezdi gyermekeimmel a gyönyörű angyali imát: „Udvözlégy Mária, malaszttal teljes!“ Ilyenkor mély sóhaj tör elő keblemből és szinte önkénytelenül ily gondolatok fakadnak lelkemből: „Ha a keresztnek örök csodája előtt remegve állhatok meg s a Golgothának véres útja egész valómban megrendít, ha a nap elsötétedése az én bús lelkemnek szörnyű éjjelét jelenti, melyre az újjászületés és megváltás napja, ki tudja, fel- ragyog-e, ha Nagy Napoleon a számkivettetés szörnyű perceiben a tenger zajgó hullámain, dicsősége, nagysága gyászos romjain elmerengve, semmisége érzetében rogy le a fájdalom csodás keresztje előtt és megrendülve, sápadtan hull térdre az, kinek hatalmától megremegett a félvilág, ha én is elmondhatom Julián császárral a két ezredév által fényesen igazolt szavakat: „Győztél Galileai!“ ha a hatalom, nagyság és fönség ezen Istene, az emberiség újjászületésének ezen napja, a mi Urunk Jézus Krisztus előtt le tudok borulni, miért ne lenne szabad üdvözölnöm azt az anyát, ki megközelíthetetlen fönségű trónjáról
