Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1903
86 viszonyokat is nyilván tartsa, minek okáért a tanulók a lakást, hová év elején elhelyezkedtek, az igazgatóságnak beiratás alkalmával bejelenteni kötelesek, úgyszintén tartoznak minden alkalommal bejelenteni a szállás-változtatást is, melyet évközben előforduló körülmények netán szükségessé tettek, mindkét esetben a szülök vagy helyetteseik beleegyezése feltéttelenűl megkivántatván. 24. § Tilos általában minden nyerészkedő játék, úgyszintén a dohányozás vagy szivarozás is. Nemkülömben tilos a fegyverek vagy veszélyesebb sértésre alkalmas botok hordása, éneklő és kúszó madarak és tojásaik pusztítása, a helybeli hatóság által kitűzött helyeken kívül való csúszkálás, korcsolyázás, csónakázás és a szabadban való fürdés. 25. §. Minden tanuló tartsa szoros kötelességének az „Értesítőket“ szüleinek bemutatni, általuk vagy gyámjaik által aláíratni s igy 14 nap alatt az osztályfőnöknek visszaadni; az iskolai bizonyítványt pedig, mint a következő tanév elején történendő felvételnek szükséges kellékét, tisztán megóvni s a maga idejében előmutatni. 26. §. Az időszaki értesítő és iskolai bizonyítvány meghamisítását szigorú fegyelmi vizsgálat követi s a hamisítás tényál- ladékának megállapítása, az intézetből való kizárást vonja maga után. 27. §. A tanulóknak télen esti 8, tavasszal, ősszel és nyáron 9 órán túl a szállásról kimaradni nem szabad. 28. §• Ezen alapszabályok elleni vétségek a következő fegyelmezési fokozattal fognak büntettetni, illetőleg a következő büntetési fokozatok alkalmaztatnak : a) A tanár által való magános figyelmeztetés és intés, a tanuló hibájának kellő megvilágításával. b) A tanuló hibájának szigorú feddése áz osztályfőnök által. c) Az osztály előtt való nyilvános megdorgálás, ez külömben minden oly esetben már előbb is alkalmaztatik, a hol az ifjú magaviseleté közbotrányt okozott. d) Az igazgató elé idézés, ki ez alkalommal, ha szükségét látja, ajánlhatja a tanuló csendes eltávozását az intézetből. e) A tanári szék elé idézés azon figyelmeztetéssel, hogy nem javulás esetén kizáratik az intézetből. /) Kizáratás az intézetből, mely fölött a tanári szék dönt; a kizáratási határozat azonban a felsőbb tanhatósághoz megerősítés végett felterjesztetik. A fegyelmi büntetések egyes fokozatai az előfordult kihágá