Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1902

I

■— "■ ......21

nép ajkán élni fog még akkor is, mikor már az idő vasfoga ércz- böl készült remek szobrát is megemésztette.

Kedves tanulók! Mikor most kivonulunk Mátyás szobrához és látva az ő hősi alakját s a diadaljeleket, melyeket ő győztes harczokban szerzett, önkénytelenül elménkbe ötlik az összehasonlítás a Mátyás korabeli fényesség és az utána következő századok szomorú sötétsége között, és még önkénytelenebbül föl- sohajtunk hozzá: Ó te erősséges vitéz, dicső nagy királyunk, Mátyás király! Te a magyar hazát és nemzetet a nagyság, hatalom és tekintélynek olyan magas polczára emelted, hogy gyönge utódaid azon föntartani nem bírták, a következő nemzedékek pedig megközelíteni sem tudták. A mit mi, késői maradék, tőled örökségül bírunk, az már csak egy fényes, ragyogó kép a te Magyarországodról. Midőn most mi, törpe ivadékaid, megjelenünk szoborképed előtt, hogy hódoló kegyeletünk jelét, szerény koszorúnkat szobrod talapzatára lehelyezzük, bizonyára itt lebeg hatalmas szellemed fölöttünk. Kérünk téged, áraszd ki energikus lelkednek akaraterejét a te nemzetedre, a téged bálványozó magyar népedre, hogy tudjon akarni, és tudja azt a ragyogó képet kitartó munkával újból valósággá változtatni; mert a hazát csak a honfiak szent akarata képes nagygyá tenni.