Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1900
75 növendékek meglehetősen el voltak zárva a többi tanulóktól és a világtól, de az ő kis körükben mihamar feltűnt az eszes és lelkes gyermekifjú. Nyílt, derült, határozott, szigorúan magyar szellemű volt a kis Horváth, a ki ugyan tréfálkozott német, horvát, tót és vend társaival, de mindenkor éreztette velük a maga szeretetreméltó modorában magyar felsőbbségét. A tanári pálya iránt hajlama ébredezvén, 1836 szept. 14. a kegyesrendbe lépett és ekkor egyik benczés tanára iránt való kegyeletből Sándor nevét a Fiús névvel cserélte fel. A novitia- tust 1837. és 1838. Troncsénben töltötte ki, lelki és szellemi irányban egyaránt képezve magát. 1839. Debreczenben találjuk, mint a II. grammatikai osztály tanárát. A kor szokása szerint azután bölcseleti tanfolyamra ment Váczra (1840 és 1841); azután hittani tanfolyamot végzett Nyitrán (1842 és 1843) és Pozsony-Szentgyörgyön (1844). Ugyanezen év aug. 2. miséspappá szentelték fel Nyitrán; s ezzel végleg megnyílt előtte az a kettős pálya, a melyen annyi sikert ért el, a papi és a tanári. A felserdűlt ifjú utolsó tanuló éveit ugyanaz a vallásosság, hazafiasság és lankadatlan munkaszeretet jellemzi, a mely már a gyermekifjúban fel-felcsillant és a férfit soha el nem hagyta. A mikor ő búcsúzott Trencséntől, akkor jött oda a novitiatusba egyik legbensőbb barátja, Vanke József. Jellemző, hogy mit mondott Horváth Pius a fiatalabb rendtársnak: „Tótok közé jöttél, de ne félj tőlük ; én is két évig laktam köztük, majd megőriz téged is a magyarok Istene.“ Magisterei gyakrabban emlegették rajongó szeretetét a magyar nyelv iránt. Révai, Dugonics, End- rődi, Simái szelleme hatotta át az ifjabb piarista nemzedéket, s a régi jelesek helyébe lépett fiatalabb kiváló piaristák nem hagyták kialudni a vallásosság és hazafiság oltárán a tüzet. A hagyományos piarista szellemnek egyik hü kifejezője volt Horváth Pius a nyitrai és váczi kegyesrendi növendékpapok magyar iskolájának legmunkásabb tagja, majd elnöke, a ki hazafias érzéssel teljes czikkeket írt a legnagyobb magyar lapjába, a Jelenkorba. Költeményeket irt és fordított, neveléstani és történeti értekezései jelentek meg a Religió és Nevelésben 1841., Nepomuki szt. Jánosról, szt. István vértanúról. Költői elbeszélései kevésbbé sikerültek, menetük vontatott, nyelvezetük képekkel terhelt. De olykor sikerült neki egy-egy kis mesének a fordítása, mint a következő Pfeffel- féléé :
